SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN, TEXASBAN, HOUSTONBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Gyermekem, imádkozz a legelvesztettebb lelkekért, akik még anyagi testük illúziójában is felismerik a fényt és segítséget keresnek.

Imádkozz azokért, akik azért jöttek a világra, hogy megtapasztalják a megbocsátás és a megváltás lehetőségét, de a világ ingerei miatt összezavarodtak és elvesztették az utat.

Imádkozz, mert a ma összezavarodott lelkeknek már nem lesz több lehetőségük a fejlődésre és a növekedésre, és vissza fognak zuhanni a világ és saját belső énjük szakadékaiba, csupán azért, mert azt választották, hogy az illúzióban és a megtévesztésben maradnak.

Imádkozz, hogy Isten Szíve megérintse gyermekei szívét, és hogy világosság lehess azok útján, akik vakok, és nem ismerik fel az utat, amelyen járniuk kellene.

Legyen a szíved mindig tele szánalommal és együttérzéssel azok iránt, akik elvesztek, mert ez nem csak az óember számára a végidő, hanem sok lélek számára az utolsó esély is.

Töltsd meg szívedet Istennel, érezz az Ő érzésével és szeretetével, gondolkodj az Ő bölcsességével és élj az Ő cselekedeteivel, az Ő Szelleme által inspirálva, hogy eszköz lehess a lelkek találkozásában önmagukkal, belső igazságukkal és Istennel.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN, KALIFORNIÁBAN, REDWOODBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Gyermekem!

Maradj csendben az ostrom és a belső konfliktusok ezen időszakában, és Istenben legyen a tudatod.

Maradj Szíve előtt, és kiálts az Ő Irgalmáért, szemlélve az Ő Keresztjét, áldozatát és az érted aratott győzelmét.

Szemléled mindazt, amit Krisztus átélt a Keresztig: a felismerés, a dicsőség és az öröm pillanatait, de az ostromokat, a csatákat és a megaláztatásokat is.

Érezd Urad fáradt Szívét, amely mégis tele van hittel, tele van azzal a bizonyossággal, hogy Atyja Akarata beteljesedik és megnyilvánul a kitartás, a bátorság és az állhatatosság által.

Gondolkodj el Urad Szívén, és kérj Tőle olyan szívet, mint az Övé, amely kész szenvedni, de szeretni is; szilárd az együttérzésben, de az igazságosságban is; Kegyelemben túlcsorduló és Irgalomban túláradó. Egy olyan szívet, amely bölcs az ostrommal szemben, erős a hitben az ürességgel szemben, tiszta a titokzatossággal szemben és egyszerű az ismeretlennel szemben.

Kérd Uradat, hogy legyen olyan papi szíved, mint az övé, hogy felismerd felebarátodban az Irgalmasság kifejeződésének lehetőségét.

Lásd meg testvéreidben az Istentől küldött lelkeket, hogy teljesítsenek egy küldetést, és légy híd, gyermekem, az Atya Szívéhez, ajtó az Ő végtelen Irgalmához.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

Rendkívüli üzenet
AZ ÖRÖK ATYA ÜZENETE AZ EMBERISÉG RÉSZÉRE, AMELYET AURÓRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN, PAYSANDÚBAN, URUGUAYBAN TOVÁBBÍTOTT A JÉSUS SZENT SZÍVÉNEK A LÁTNOK ELÍAS SZERZETESÉNEK A SZÁMÁRA

Fiam!

  Nincs korlátozásom, hogy közel legyek hozzád, és
akadályom sincs a veled való találkozásra. Tudok közel lenni és bárhol. Semmi sem választ el Engem tőled és te sohasem vagy tőlem elválasztva. Csak ha eltávolodsz Szeretetemtől, akkor nagy ürességben vagy állandó magányban érzed magad.

Az anyagtalan Forrásból  jövök, hogy beszéljek veled é minden olyan belső lénnyel, aki hisz és bízik Bennem.

Mindig veled vagyok. Ismerem titkaidat. Látom belső valóságodat, amely ismeretlen a többség számára, de az Én Szemeim számára hasonló vagy a testvéreidhez. Igen, az egész emberiség, gyermekeim, testvérek. Minnyájan ugyanannak az Atyának és Anyának részei. Sohasem gondoltam arra, hogy különbözőkként alkossalak titeket. Belül mindenki egyenlő, és ez változhatatlan.

Azért teremtettem a Világegyetemet és mindent, ami létezik benne, hogy gyermekeim boldoggá tegyenek Engem, és hogy ők is boldogak legyenek Velem, mert szeretem őket, nagyon szeretem őket, jobban, mint bármi más teremtett dolgot. Nincs nagyobb szeretet annál, amit gyermekeim adhatnak Nekem. Minnél gyakrabban rámismernek, mint Mennyei Atyjukra, annál jobban növekedik az irántuk érzett Szeretetem. Szeretetmnek nincs vége, határtalan. Ugyanezzel a Szeretettel és ugyanebből a Szeretetből kifolyólag teremtettelek titeket Szellemem hasonlatosságára azért, hogy Szellemem mindegyikőtökben lakhassonm és hogy ti Bennem lehessetek.

De az idők során ti, gyermekeim, eltávolodtatok Szeretetemtől, attól a valódi Szeretettől, amely életet ad nektek, attól a szeretettől, amely táplál titeket és amely ezen a szeretett és szenvedő bolygón való létezéseteknek szellemi, értelmi és fizikai  oka, ezen a bolygón, amit  azért adtam nektek, hogy megtanuljatok növekedni és hogy ennek a bolygónak legyetek a tudata. Abszolút mindent megadtam nektek, amim van, ami Vagyok és ami voltam. Sohasem tagadtam meg tőletek semmit. Mindenre igent mondtam, hogy növekedjetek a szeretetben és a bölcsességben.

De kezdetttől fogva nem engedelmeskedtetek Nekem és az idők során elveszítettétek az utat, ami Hozzám vezet, és annyira eltávolodtatok Tőlem, hogy már sem hallani, sem érezni nem tudtatok Engem a belsőtökben. De Én az idők kezdetétől fogva megbocsátottam nektek, és elküldtem nektek szeretetteljes segítségemet, mert tudtam, hogy nem vagytok tudatában annak, amit csináltok.

Ezért, mint jó Atya, Aki sohasem hagyja el gyermekeit, elhatároztam, hogy többet fogok segíteni nektek, így elküldtem a Földre Hírnökeimet, hogy újra Rám hallgassatok, hogy újra érezzetek Engem bennetek, és hogy újra Rámismerjetek. Egy másodparcig sem hagytam abba a rátok való gondolást, gyermekeim, mert mivel az Én tagjaim vagytok, ez olyan érzés, mintha egy Részem meghalna a napsugár hiánya miatt.

Ezért határoztam el, hogy testet öltök ebben a világban, mint a legszegényebb a gyerekek között, a bolygó legnagyobb válsága közepette, és a legszerényebb helyen, hogy ti, Gyermekeim, újra  rátaláljatok a Világosságomra, és hogy az idők során  egyenként Világosságommá váljatok a világban.

A kettőség ellenére, amelyet le kell győzni, és a rosszaság ellenére, amelyet a Szeretet erejével ki kell taszítani és fel kell oldani,  a legjobb és a legalázatosabb Anyát is nektek adtam azért, hogy Rajta keresztül emlékezzetek meg arról, hogy Tőlem származtok.

Ma a világ nem hallja Istent, mert az emberek a modernségre és a komunikációra fordított figyelme lett istenükké. A lelkek már nem beszélnek Velem. Nem keresnek Engem. Nagyon sok gyermekem van, de csak a kisebbség emlékezik Rám. Hívogatom az alvó emberiséget, mert ma van a felébredés ideje.

Én vagyok Az, aki szeret titeket.  Én vagyok Az, aki semmilyen valláshoz sem tartozik, és akinek több, mint hetvenkét szent neve van.  

Ne szenvedjetek többet. Ne büntessétek többet bolygótokat. Ne öljdököljétek meg gyermekeimet, a kisebb Birodalmakat, amelyeket nagyon sok szeretettel adtam nektek. Békéljetek meg egymás között. Éljetek szeretetben, és el fog tudni jönni a béke. Ne gyűlöljétek egymást.  Ne vessetek el már gonoszságot. Legyetek egy egyetlen család. Legyetek az Új Jeruzsálem. Hagyjátok el a rossz szokásokat. Hallgassátok meg a szívetek hangját. Hallgassátok meg lelketek hívását. Legyen hitetek.

Mindazt, amit ma éltek, ti teremtettétek és okoztátok, gyermekeim. De nagyon szeretlek titeket és nagyon sok örömöt tartogatok a számotokra, mert Szívem telve van, és olyan hatalmas, mint az óceánok.

Tanuljatok meg szolgálni. Tanuljátok meg tisztelni és elismerni egymást. Tegyétek gyakorlatba az értékeket és az  attribútumokat, amelyeket tanítottam nektek, és érezni fogjátok az egyetemes békét. Térjetek vissza Hozzám, szeretett gyermekeim: Kezdjétek elölről,  teljesítsétek be álmaitokat az életetekben a végtelen Jelenlétemben. Legyetek nagylelkűek, könyörületesek; legyetek szeretetre méltóbbak, jóságosabbak, szolgálatkészebbek, és a világ nem fog többet szenvedni. Hallgassák meg Beszédemet. Legyetek élő példa, amit annyira várok tőletek.

Nem foglak elhagyni titeket és senki sem fogja elvenni tőletek a velem való egyesülést. Arra kérlek titeket, hogy bocsássatok meg egymásnak, hogy már en éljetek önző módon. Segítsétek az emberiséget, hogy átváltozásotok és szent életetek által felébredjenek.

Imádkozzatok, és meg fogjátok kapni mindazt, amire szükségetek van. Vagyok Aki Vagyok.

Ne féljetek az idők végétől, mert ez az az idő, amikor minden e világi úttévesztésnek vége lesz. Szeretett Fiam vissza fog térni és meg fogja törni a kenyeret, Isteni Testét előttetek. És ti, gyermekeim, vehettek Velem Úrvacsorát, és Én, a ti Atyátok, boldog leszek, mint olyan Atya, aki azt várja, hogy gyermekei növekedjenek a szeretetben és a nagylelkűségben.

Mindig meghallgatlak titeket és ti mindnyájan a Szívemben vagytok.

Egyetlen Igazságotok és Okotok vagyok. A ti Teremtőtök vagyok.

A ti Legmagasságosabb Atyátok, Adonai.

Ámen.

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET SANTA MARÍA-BÓL (RÍO GRANDE DO SUL) AZ AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBA (URUGUAY, PAYSANDÚ) TETT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Nyisd meg a szívedet, hogy érzékeld, mit vár tőled Isten. Fogadd be mindig a Szavait, tartsd azokat magadban, hogy az Isteni Jelenlét élő tanúságtételévé alakítsanak át téged.

Ne csak hallgasd Isten Szavait, hanem hagyd, gyermekem, hogy átalakítsanak téged azzá, aki valójában vagy. Hagyd, hogy lehámozzák illúzióid és arroganciád rétegeit, hogy meglásd az igazságot, amely emberi állapotod mögött rejlik.

Hallgass meg minden egyes üzenetet úgy, mint Isten párbeszédét veled, és ne félj elmélyedni abban, amit mond neked. Így fogsz igazán átalakulni, és az átalakulásod a bolygó szolgálatára lesz.

A lények belső élete, átalakulásuk és kapcsolatuk Istennel felbecsülhetetlen szolgálatot tehet az emberi tudat és a bolygó számára a rajta élő összes élőlénnyel együtt. De ehhez, gyermekem, a szívednek őszintének és átláthatónak kell lennie, hogy inkább magadra, mint másokra nézz, amikor eljön a korrekció és az átalakulásideje. Nézz a felebarátodra, ha a tekinteted  együttérző és irgalmas, és ha határozottan arra törekednél, hogy a testvéreidet szolgáld, és ne a hibáikat keresd.

Miért mondom el mindezt ma? Mert a bolygó gyötrődik, a lelkek gyötrődnek, az Élővilág gyötrődik, és a szívek még mindig nagyon lassan ébrednek rá a bolygó valóságára.

Ne pazarold el az idődet és a szavaidat. Imádkozz felebarátodért és a bolygóért, és alakítsd át és tisztítsd meg a szívedet. Gyermekem, alakulj át Krisztus igazi tanítványává, hogy amikor Ő "társnak" nevez téged, ne csak a szellemedre célozzon, hanem mindenre, ami vagy.

Fogadd szeretettel és reménnyel a Szavaimat, tudván, hogy szolgálhatod a világot és megváltoztathatod a sorsát, bárhol is vagy. Elég, ha befelé nézel, és meghozod a döntést, hogy végre kifejezd, amit Isten akar tőled, hogy végre az legyél, amit Isten vár a szívedtől.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József
 

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Mint a ma délután esővel hulló víz, úgy fürdetlek meg és moslak meg Irgalmammal, hogy lelketek megtisztuljon és meggyógyuljon a múlt minden következményétől.

Irgalmasságomon keresztül közelebb viszlek benneteket az Isteni Kegyesség Forrásához, amely annyira szükséges az ezen időkben megszületendő elhatározásokban, mert az Irgalmasságon keresztül kézen fogva vezetlek benneteket Isten Együttérzésének megélése és megtapasztalása felé.

Társaim, életetek a szolgálatban és a szeretetben újra és újra elérheti azt a Forrást, amely annyira szükséges az átalakulásotokhoz és a megváltásotokhoz.

Napról napra, amikor Szívem Irgalmáért kiáltotok, ne feledjétek, hogy nemcsak az Én Nevemért fogtok imádkozni, hanem könyörögni fogtok az Irgalmasságért magatok számára, az emberiség és a világ számára.

Gyűjtsétek össze az Irgalmasság és az Együttérzés Forrásából származó teljes fényt, amire szükségetek van, hogy a világ sötétsége még jobban átalakuljon.

Köszönöm, hogy a szívetekben őrzitek Szavaimat!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus.

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Béke uralkodjék a nagy belső tisztulások idején.

Ez a Béke, amely Szeplőtelen Szívemből sugárzik az egész világra, tegyen titeket  a Tudatomhoz hasonlóvá; hogy ezekben az emberiség előtt álló nehéz időkben Isten Irgalma meghonosodjon a szívekben.

Eljött az ideje, hogy a tudat mélyebb aspektusai feltáruljanak és hogy könyörületesen tapasztaljátok meg azokat, mert így mindenki számára megkönnyítitek a megtisztulás útját, és senki sem fog túl sokat szenvedni azért, amit még meg kell váltania.

Ne legyen homályos a látóhatárotok, és ne támadjon sötétség. Fiam eljön, hogy találkozzon veletek, hogy mezítláb és a régi embertől megfosztva járhassatok az Ő oldalán, hogy belső utatokon a szeretet és a fény tanulságai nyilvánuljanak meg.

Ne tartsátok vissza magatokat. Tegyétek ezt a pillanatot Urunk igazi és győzedelmes diadalává, menjetek előre!

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET ARGENTÍNÁBAN, CÓRDOBÁBAN, ESPÍRITU SANTO (A SZENTLÉLEK) MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Gyermekem! 

Fedezd fel a szolgálatban a lélek és a szellem nemesedését, az egyetemes szeretet megszületését, mert csak így értheted meg egy kicsit az igaz szeretet lényegét, hiszen azért jöttél erre a világra, hogy megtanulj szeretni.

Ismerd fel, hogy amikor szolgálsz, nemcsak a szolgálat cselekedete az, ami megszabadítja a lelkeket e világ poklától, hanem a szeretet és a testvéri könyörület is, amit a cselekedeteidbe fektetsz, és az őszinteség, amivel túllépsz a félelmeid és korlátaid felett; az, hogy olyat teszel, amire soha sem gondoltál, ami valóban összekapcsolja a kezedet a Teremtő Kezével, és szentté teszi a szolgálatodat.

Menj, hogy találkozz a legszegényebbekkel; menj messzire, keresd a mélyben azokat, akiknek szükségük van az Istennel való egyesülésedre. Menj oda, ahol a hajléktalanok nem ismerik a reményt, ahol a betegek nem ismerik a hitet, ahol az éhezők nem ismerik az irgalmat, ahol a szegények nem ismerik az Isten Szellemében való teljes élet gazdagságát. Legyen mindez jelen a csendedben, őszinte cselekedeteidben, szíved mély dobogásában.

Abban reménykedve szolgálj, hogy ez a világ eléri a megváltást, hogy a lelkek felismerik az egységet és a szeretetet.

Ne prédikálj, mert a szavak néha nagyon tökéletlenek ezekben az időkben. Légy a megbékélés, a testvériség és az önfeláldozó odaadás példája.

Soha se várj el hálaadást a szolgálatodért. Ne várj viszonzást, ne várj eredményeket. Vesd el a földbe egy fa magját, amelyet talán nem látsz megnőni, de bízz abban, hogy gyümölcsöt terem majd a jövő éhezői számára, és árnyékot ad a fáradtaknak, hogy pihenőhelyet találjanak a megfáradtak.

Ahogyan a legszegényebbek szolgálatára gyújtod meg a szívedet, úgy gyújtsd meg azt a melletted lévők szolgálatára is. Sokszor a távolban elveszett lelkekkel foglalkozol, de nem látod azokat, akik elvesznek, mert nem találnak benned egy kis táplálékot, támogatást, együttérzést és testvériséget.

Tudom, hogy meg akarod gyógyítani a világot, újjá akarod építeni a Földet, és nem hagyod, hogy elsüllyedjen a faj megmentésére szolgáló hajó. Kezd tehát a saját otthonoddal, a Szeretet Központjaival, a körülötted lévő élettel, mert aki megtanul szeretni, az nem szeret alkalmakként, és csak néhányat, a legnyomorultabbakat.

Gyermekem, amikor a szeretet valóban az emberi szívben lakozik, szemléli az egész Teremtést; szemléli embertársait és az Élővilágot  is; szemléli a szegényeket és a gazdagokat egyaránt, mert a legnagyobb hiány a szeretet hiánya.

A szeretetnek nincs kultúrája, nincs vallása, nincs nyelve, nincs etnikai hovatartozása. A szeretet, amely ebben a világban akar élni, ugyanaz a Szeretet, mint Isten Szívének Szeretete. Ezért élj ebben a szeretetben és légy ez a szeretet minden pillanatban, mindennel és mindenkivel, tetteid csendjében, szíved magányában, ugyanúgy, mint a tömegben. Így tanulod meg a legnagyobb szolgálatot, amit ebben a világban megtapasztalhatsz, ami nem pusztán szeretet, hanem krisztusi szeretet.

Örök atyád és társad, aki Krisztus Szívéhez vezet,

Legtisztább Szent József

Oldalak

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT