SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Egy lélek, amely az Isteni Akarat teljesítésére törekedett, de állandóan méltatlannak és alkalmatlannak érezte magát erre, mindazzal a nagyszerű dologgal szemben, amelynek megtapasztalására az Úr hívta, az Úr Szent Szívéhez fordult, mert kicsinek és szegénynek érezte magát az Ő Művének teljesítésében, és így szólt hozzá: "Uram, nagy a Te Terved, és mélységes Szeretet tölt el az emberiség és az egész Teremtés iránt. Szemlélem a Te Akaratodat és csodálom Irgalmasságodat, de amikor megpróbálom megvalósítani, amit Te akarsz, képtelennek érzem magam a sok tökéletlenség és nehézség láttán. Aztán ránézek a világra és a sok értékes lélekre, akiket Te teremtettél, és akikre számíthatsz, hogy Művedet kinyilvánítsd, és megkérdezem magamtól: "Miért engem hívtál?"

És az Úr, szeretettel szemlélte ezt a lelket, átlátszónak és kristályosnak találta, ahogyan Ő teremtette, és így válaszolt neki: "Kis lélek, lásd a tükörképed az Én Szememben. Ne nézd magad a világ tükrében, hanem nézd magad az Én Szemem Tükrében. A világ tükrei megmutathatják neked a korlátokat, a hibákat, a tökéletlenséget és talán a képességeket, de csak akkor fogod látni azt, hogy valójában mi vagy, ha az Én Szememben nézed a tükörképedet.

Úgy látlak, ahogy vagy. Ismerem a benned rejlő lehetőséget. Ismerem az utadat kezdettől fogva. Tudom, hogy mire lettél teremtve, mire formálódott az esszenciád és a tudatod. Ezért, kis lélek, az Én Hangomat kell meghallanod, és nem a világ hangjait, sem elméd zavaros hangját, amely oly gyakran elveszik e Föld ingerei miatt. Nyisd meg belső füledet, és hallgass az Én Akaratomra, tudva, hogy az hozzád tartozik, és senki máshoz.

Létezik egy tökéletes Akaratom az összes lény számára ezen a világon, egy olyan út, amelyen keresztül eljuthat Hozzám. És ez nem az az út, amelyet te ismersz, gyakran nem az, amelyen már tudod, hogy hogyan kell járni. Ez az út az, amelyik kikovácsolja benned azt, amire Nekem szükségem van, ez az, amelyik feltárja előtted, amit látok, amikor kis lelkedet szemlélem, mert ez fogja tudatodban felszínre hozni azt, ami vagy, és az igazság átveszi ama rétegek helyét, amellyel tudatodat elfedted.

Ezért, szeretett lélek, amikor kérek tőled valamit, ne a világ tükrében keresd a referenciádat. Nézz az Én Szemembe, lásd igazi arcodat Bennem tükröződni, és érezd magad képesnek arra, hogy teljesítsd mindazt, amit kérek tőled, mert az Én Akaratom tökéletes  a számodra.

Minden nap nyisd meg magad, hogy felfedezd magadban azt, ami az Én Szememben tükröződik: önmagadat, ahogyan Én látlak téged. És nem a hiúság, a büszkeség vagy a hamis alázat fog lakozni a szívedben, hanem Én és az Igazságom, a Gondolatom átláthatósága és tökéletessége lesz az, ami kifejezésre jut a számodra".

Gyermekek, késztessen arra benneteket ez a történet, hogy ne abban keressétek a támpontot, amit magatokban vagy a világban láttok, hanem csakis Isten Szemének mélyén. Ott fogjátok megtalálni önmagatokat.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Emberileg és szellemileg növekedni annyit jelent, hogy nem csak a saját felelősségünkről elmélkedünk minden nap, hanem mindenekelőtt azokról a szellemi valóságokról, arról a tudásról és Tanításról, amely a Hierarchiától származik.

Ily módon megszilárdítjátok a tanítást a tudatban, és az olyan tapasztalattá válik, amely érleli a lényt, és egyesíti azt Istennel és az Ő Céljával.

Az Isten által minden nap adott Tanításokon való meditálás a tudat érlelődése útjának az elemi része. Ez az első lépés afelé, hogy felnőtté váljatok a szellemi életben, és olyan emberré, aki Istennel és nem önmagával van tele.

A Hierarchia utasításain keresztül fogjátok kifejleszteni lényetekben azt a képességet, hogy a világ minden elterelő mozdulata ellenére is képesek legyetek megkülönböztetni, dönteni, segíteni, a lényeket a helyes útra terelni, az Isteni Akarathoz ragaszkodni.

És most nem az olvasásról vagy a hallgatásról beszélek. Arról beszélek, hogy meditáljatok, hogy érezzetek és igyekezzetek megérteni; arról beszélek, hogy próbáljatok meg alkalmat találni az életben arra, hogy gyakoroljátok a tanítást; arról beszélek, hogy életre keltsétek Isten impulzusait és hogy minden nap testet öltsenek bennetek.

Gyermekeim, ez az a mód, hogy minden nap egy kicsit jobban tudjatok növekedni emberileg és szellemileg.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Ciklusról ciklusra éld át újra Krisztus elhívását magadban.

Gyermekem, szemléld életed, történelmed és odaadásod tengerét, és e tenger partján találd meg Urad Tekintetét, aki keresi a szemedet.

Félelem nélkül térj vissza a Megváltód irányába, és engedd, hogy valami újat kérjen tőled, egy mélyebb önátadást, egy tökéletesebb önátadást.

Hagyd Lábánál vágyaid és törekvéseid hálóját, mindazt, amit az élet tengerén üldöztél, amit megpróbáltál meghódítani, még akkor is, ha az valami szellemi dolog volt, vagy még akkor is, ha az Krisztusért volt.

Hallgasd Urad Hangját, amely arra hív, hogy lépj be jobban az Ő Szívébe. Menj vele teljesen kiüresítve magadat, hogy beteljesítsd terveit. Járd be a sivatagokat, hogy meggyógyítsd a saját szívedet, és így gyógyíts, hogy mélyen szeress, és így átadd Isten Szeretetét a lelkeknek.

Soha se gondold, hogy elég csak egy napra odaadni életedet Krisztusnak, hanem add át magad minden nap, gyermekem. Hallgasd az Ő Hangját minden pillanatban. Nyisd meg magadban az utat, hogy Krisztus elérje lényed legrejtettebb helyeit.

Minden nap beszélek az önmegadásról és az önátadásról. Ismerd fel, hogy ezek ennek az időszaknak a kulcsai, ezek azok az alapok, amelyeken biztonságban lesz a lelked Istenben és az Ő Akaratában. Ez az, amire Ő hív, hogy megéld ebben a pillanatban, mert így fogsz növekedni, így fogod beteljesíteni a Teremtő terveit az életeddel kapcsolatban.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Gyermekeim, a nagyböjt a sivatag, de a találkozás ideje is.

Egy alkalom arra, hogy találkozzunk az alázat szellemével, a Világegyetem hatalmasságával, a magasztos Törvényekkel, amelyek kicsivé tesznek minket, Isten Gondolatával, amely oly törékennyé tesz bennünket az Ő Akarata előtt.

A nagyböjt annak az ideje, hogy az Isteni Szavak mérhetetlen mélységében járjatok, amelyek Isten az emberiségre vonatkozó Terve Könyvében vannak megírva; hogy megértsétek, hogy ebbe az irányba kell mennetek, és hogy a Mennyei Atya betűi olyanok, mint a földön lévő lábnyomok, amelyekbe tökéletesen beleillik a lábatok. Elég, ha követitek azokat.

A böjtben összeomlanak az önmagunkról alkotott hamis hiedelmek és az emberi egó homokjára épített erődök. Mindezek összeomlanak; a gyarlóság feltárul, gyermekem, de Isten is felfedi Magát.

Meg kell tanulnotok megélni a nagyböjti időszakot, amelyben a tudat elindul, hogy megtalálja azt, ami magasztos és tökéletes, és ami, miközben feltárja az összes nyilvánvaló emberi nyomorúságot, elhozza a számotokra az Isteni Jelenlét bizonyosságát és azt a szabadságot, hogy legyetek a tudatában annak, hogy minden meg van írva.

Mert aki Isten Törvénye szerint jár, az összes harc, kihívás és megpróbáltatás ellenére is mérhetetlen diadala lesz Ura Szeretetének, amelynek ebben a világban nincs mértéke, csak határtalansága.

A nagyböjt tehát az az idő, amikor felismeritek a port, és a pornak hagyjátok azt, ami belőle származik; de a nagyböjt annak is az ideje, hogy felismerjétek a szellemet, és utat adjatok ennek a szellemnek, hogy kifejezze magát mindabban, ami vagytok.

Éljétek meg a nagyböjtöt teljes egészében; érezzétek magatokat kicsinek, törékenynek, semminek, de legyetek képesek arra, hogy átadjátok ezt a kicsinységet Isten nagysága előtt és hogy megvalljátok:
 

Uram,
Felismerem gyarlóságomat és nyomorúságomat,
felismerem tökéletlenségemet és illúziómat,
és mint aki semmivé és porrá lett, itt vagyok,
mint áldozat a Szellemed oltárán,
hogy kinyilatkoztassa Magát bennem,
és hogy a leheleted életre keltse az agyagot,
és hogy az Életed beteljesedjék bennem,
hogy eszközöddé váljak,
és így teljesüljön be a Te Akaratod.
Ámen.
 

Ez legyen azon szívek imája, amelyek megadják magukat a sivatag előtt, amelyek készen állnak arra, hogy a nagyböjt alatt az Úrral együtt készüljenek fel a világ keresztjére.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT