SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT LUCÍA DE JESÚS LÁTNOK NŐVÉR SZÁMÁRA

Egy lélek, amely sok hibát követett el, tisztátalannak és méltatlannak érezte magát Isten előtt az elkövetett bűnök miatt, és ezt a kérdést tette fel az Úrnak, mondván: "Uram, sokszor vétkeztem; elestem, és ahelyett, hogy felkeltem volna, még mélyebben belemerültem az élet szakadékaiba. Ma Előtted állok; ma hívtál engem, hogy üljek a megváltás asztalához. Mondd el nekem, Uram, lehetséges az, hogy Te egy olyan bűnöst hívsz el, mint én? Hogyan fogom tudni megtenni a szükséges lépéseket? Hogyan gyógyulhatok ki a hűtlenségeimből és a legsötétebb bűneimből?"

Az Úr irgalmas pillantással válaszolt egy újabb kérdés feltevésével: "Mit tett a leprás, hogy a Fiam meggyógyíthassa őt, amikor látta, hogy közeledik a sokaság között? Mit tett a vérfolyással járó nő, hogy megszabaduljon tisztátalanságának súlyától, amikor kétségbeesésében látta a Fiamat arra menni? Mit csinált Zákeus, hogy láthassák, és minden tévedése ellenére méltó legyen az Isten Fiának csupán egy tekintetére? A leprás, kicsi lélek, alázatosan állt a sokaság előtt. Rossz szagával, sebeivel, megtört szívével és reményvesztetten, egy olyan világban, ahol nem volt üdvösség a számára, az egyetlen megoldás az volt, hogy piszkosan, tisztátalanul, betegen, elutasítva Krisztushoz fellebbezzen.

A vérfolyással járó nő is kockázatot vállalt a sokaság között. Nem akart megalázkodni, de tudta, hogy a gyógyulás egyetlen módja a Krisztushoz való fordulása. Ezúttal maga az Úr hozta nyilvánosságra azt, amit tett, nem azért, hogy megalázza őt, hanem hogy a világ tudomására hozza, hogy a bűnöket és a  sebeket Isten előtt el kell ismerni, hogy meggyógyuljunk és megtisztuljunk. Az alázat ajtaján keresztül lehet eljutni a Teremtő Lábához.

Zákeus elismerte rossz magatartását, bűneit és tökéletlenségét, de a lelkében hangosabban beszélt a megbocsátás szükségessége. Ezért tette ki magát, és a sokaság előtt megalázta magát, és fára mászott, ahol mindenki észrevette, hogy minden hibája ellenére ott volt, szemben az összes ítélettel és kritikával, egyszerűen azért, mert szüksége volt arra, hogy Krisztus színe előtt legyen.

És az Úr, amikor látja, hogy a bűnösök felülmúlják bűneiket, Ő is bőven árasztja Szeretetét, Irgalmát és Kegyelmét. Ezért, kicsi lélek, semmi sem lehetetlen. Minden betegség gyógyítható, minden bűn megbocsátható; de ehhez félre kell tenni a büszkeségedet és a hiúságodat, és meg kell alázkodnod Isten előtt. Légy átlátható és őszinte, mutasd meg az Úrnak a sebedet, és engedd meg, hogy egy egyetlen együttérző pillantással meggyógyítson téged."

Gyermekek, ez a párbeszéd arra ösztökéljen titeket, hogy ne féljetek a nyilvánosságra hozástól,  a megaláztatástól, és az ezt követő gyógyulástól, a megbocsátástól és a Krisztus általi megváltástól.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Légy irgalmas azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van a megváltásra, és akik elvesztek gőgjük, büszkeségük és hiúságuk miatt. Ne feledd, hogy a tökéletesség Istenben lakozik, és hogy ezen a földön mindaz, ami létezik, a fejlődés folyamatában van.

Szeresd testvéreid növekedését, hogy ösztönzést találjanak benned az átalakuláshoz, és ne egy falat, amely előtt megállhatnak.

Légy irgalmas azokkal, akik a legkevésbé érdemlik meg, mert ez az Isteni Irgalmasság lényege.

Légy irgalmas önmagadhoz, de nem azért, hogy  engedj a hibáidnak és a nyomorúságaidnak,   hanem azért, hogy nyomorúságos lényként te is részesülhess az Isteni Irgalomban, és ennek a Kegyelemnek a hordozója lehess a Föld számára.

Az irgalom az élet lényege. Isten az Irgalmasság cselekedetével teremtette az embereket, és ugyanezzel a cselekedettel veszi rá őket, hogy az Ő Szívéhez vezető úton járjanak.

Ebben az életben ahhoz, hogy elérjük Istent, elég, ha megnyitjuk magunkat az Irgalom befogadására, ha megengedjük magunknak, hogy Irgalmat adjunk, és mindenekelőtt, ha az Isteni Forrás eszközévé válunk.

Atyátok és barátotok,

Legtisztább Szent József
 

KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAISANDÚBAN, AZ AURORAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek harmadik sorozata
Egy lélek első verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Jézus,
Mit fogok csinálni mindezzel
a Kegyelemmel a tudatomban?

Kedves Uram, kérlek Téged,
hogy tegyél engem méltóvá arra,
hogy egyenként megkaphassam azokat.

Tedd a szívemet kicsivé és alázatossá,
hogy örömömre
megismerhessem Csodáidat.

Tudod, kedves Jézus,
hogy nem vagyok méltó
oly sok irgalomra.

Segíts nekem elmélyülni a szeretetben
úgy, mint Te mélyültél el a szeretetben
a Kálvária minden egyes jelenetében.

Uram, hogyan lehet szeretni azt,
ami megbocsáthatatlan lenne?

Távolítsd el a lényemből
a büszkeséget és a gőgöt.

Hadd ragaszkodjak Hozzád
minden pillanatban,
kedves Mester,
hogy legyen elég bátorságom ahhoz,
hogy képes legyek felülkerekedni
minden érzésemen,
a legkeményebb ellenállásaimon,
és minden akadályon,
amely elválaszt engem Tőled
és Igazságodtól.

Hadd tudjak megalázkodni
annyiszor, ahányszor szükséges,
hogy személyem
lemondása által,
szeretett Uram,
át tudjam alakítani
emberi állapotomat,
amely állandóan elítélt
és megbüntetett engem.

Az élet Szent Felszabadítója,
Áldott Jézus!
Tégy engem semmivé minden pillanatban,
és legyen meg a Te megváltozhatatlan Akaratod,
hogy tűnjön el a tudatomból
személyiségem hatalmának bármely maradványa,
és így be tudjam tölteni
felséges Akaratodat.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMIT AUSZTRIA VÖSLAU VÁRO-SÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek első sorozata
Egy lélek első verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Jézus szeretett és kedves Szíve!
Irgalmasság és Béke Ura,
Vonzd szívemet a Tiédhez.

Hogy egy legyek Veled,
hogy egy legyek testvéreimmel.

Jézus Szelíd Szíve,
váljál részemmé feltételek és forma nélkül.

Rombold le bennem
azokat a falakat, amelyek elválasztanak engem az igazság világosságától.
Gyógyítsd meg a vakságomat, amely a büszkeséghez vezetett engem.
Gyógyítsd meg a szívemet, amely az állandó szenvedésbe sodródott.

Jézus nagyon szerető és tiszta Szíve,
oszlasd el Szereteted Lángjával minden kétségemet.

Legyen a Szeretet Lángja, amely alázatos Szíved központjából fakad,
az a világosság, amely eloszlatja törékeny szívem sötétségét.

Ó, a szívek nagyon szeretett Pásztora és Vezetője!
A Sugarak, amelyek Kezeid Sebéből fakadnak,
világítsák meg azt az utat, amely a megváltáshoz vezet.

Találjak mindig menedéket Szívedben,
és bizalommal találjam meg ezt a menedéket
testvéreimben is,
mert csak a jóra törekszem és vágyom,
saját magamban és a többi lényben.

Jézus Békés Szíve,
Te, Aki új dolgokat teremtesz az emberekben,
Te, Aki megújítasz és életre keltesz mindent,
amit megérintesz Szent Kezeddel,
Szigorú engedelmességed és isteni tisztaságod sugarai hódítsanak meg engem.

Jézus, taníts meg engem úgy szeretni, ahogy Te szeretsz és szerettél minket.

Segíts nekem, Jézusom, hogy csupán egy eszköz legyek kezedben,
hogy tudatomnak legalább egy kis szikrája
szolgálja Szereteted és Megbocsátásod nagy Munkáját.

Jézusom, taníts meg engem igazságosnak és nem közömbösnek lenni.

Taníts meg engem utánozni Téged, és úgy képviselni Téged,
ahogyan Te, szerény Mester,
képviselted a Mennyei Atyát a Földön.

Jézus szerény Szíve, adj nekem békét.
Jézus édes Szíve, tégy engem szelíddé.
Jézus örök Szíve, vígasztalj meg engem,
és add nekem Isteni Szellemed erejét
a nagyobb próbák órájában,
mert mindennek Hozzád kell visszatérnie, Uram.
Minden örökké Hozzád tartozik.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben ezen édes lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Szeretnék beszélni nektek az Istennel való egységről és az Ő Szent Szellemével való teljes egyesülésről; azonban előbb meg kell tanulnotok azt, hogy egységben éljetek egymással és az Élővilággal.

Az egység egy alapvető isteni elv az emberi teremtés számára, amelynek segítségével az emberiség eléri evolúciójának csúcspontját.

Ahogyan az emberiségre vonatkozó terv legmagasabb kifejeződése a tökéletes egység Istennel, úgy a legalacsonyabb kifejeződésnek is az egységre kell alapulnia. Ahhoz, hogy minimálisan kifejezhessétek magatokat, mint Isten Teremtményei, az egységnek célnak és valóságnak kell lennie a tudatotokban.

Ahhoz, hogy az egységben éljetek, el kell távolítanotok az emberi tudatból azt, ami az egységet megzavarja, vagyis a versengést.

Ha nincs versengés, a szívek egyetlen cél érdekében egyesülhetnek, és közös cél felé haladhatnak, mint faj. De amikor olyan helyeket akarnak elfoglalni, amelyek nem járnak nekik, amikor ki akarnak tűnni a többiek közül, amikor magukra akarják vonni a figyelmet, amikor saját jelenlétüket pótolhatatlanná akarják tenni, amikor mások hibáit keresik és kiemelik azokat, hogy saját képességeiket és készségeiket emeljék ki, amikor mindezeket a lépéseket megteszik, amelyek már annyira ismertek a mai emberi viselkedésben, akkor teljesen eltávolodnak Isten céljától. Látszólag jó szándékkal, hogy szent életet éljenek, azzal, hogy szentebbek akarnak lenni másoknál, táplálják annak uralkodását, aki az emberi büszkeség szakadékaiban van.

Meg kell értenetek, éreznetek kell és meg kell tapasztalnotok, hogy az emberiséget alkotó minden egyes darabnak alapvető szerepe van, egyedi küldetése, amelyet teljesítenie kell, hogy Isten Terve megvalósulhasson.

Mielőtt ítélkeznétek vagy lebecsülnétek valakit, és megpróbálnátok kiemelkedni, gondoljatok arra, hogy a világegyetemben egész civilizációk függnek attól, hogy Krisztus győzedelmeskedik-e annak a valakinek a tudatában.

Mielőtt kritikával és ítéletekkel ledöntenétek  embertársatokat, segítsetek neki előrelépni, mert Isten Terve, amelynek megvalósításán állítólag mindannyian dolgozunk, attól függ, hogy Szíve diadalmaskodik-e minden egyes teremtményében.

Ezekben a döntő időkben harcolnotok kell mindennel szemben, ami az egységet rombolja, még akkor is, ha az bennetek van, mert sok katona már lemaradt, mert Krisztus serege maga döntötte le őket a szeretet és az egység hiánya miatt.

Járjatok egy szívvel, és ahelyett, hogy hagynátok, hogy a világban uralkodó erők elragadjanak, borítsátok be a világot Isten Hatalmával, amely bennetek lakozik.

Mindig szeressétek egymást. Segítsetek egymásnak, emeljétek fel egymást, járjatok együtt. Éljétek meg a testvériséget, mint az Istennel való egység kapuját.

Ha ezen a ponton dolgoztok, sok belső út nyílik meg ahhoz, hogy átalakuljatok.

Atyátok és tanítótok,

Legtisztább Szent József

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚ MEGYÉBEN, AZ AURÓRA MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az emberi élet olyan, mint a kemény kő. Apránként szét kell töretnie, amíg porrá nem lesz, és mindaz a belső jelleg, amit képvisel, fel nem oldódik.

Az emberi követ a legnehezebb feltörni, mert olyan erőt hord magában, amely ellenáll annak, hogy átalakuljon vagy, hogy a gabonához hasonlatosan megőrlődjön.

Az emberben van egy ennél is keményebb kő, mégpedig a szív köve, amelyet nem lehet egyszeriben összetörni, mert elvesztené létének egész értelmét. A szív köve azért keményebb, mert az általa keltett érzelmeken megkeményedik, és ezek nem engedik, hogy megtalálja a béke útját.

Kevés kő törik fel magától egycsapásra. A kevélység eme kövét néha a megaláztatás vagy az istenfélelem érzése törheti fel.

Vannak annyira kemény és erős kövek, amelyek nem törnek össze egykönnyen. Ha a belső összetöretés - néha még a kapott tanítás által sem - működik a tudatban, és saját énje megerősödése miatt nem tud átváltozni, akkor valójában a kegyelmet veszíti el arra, hogy megtalálja az átalakulás könnyebb útját.

Fiam most hatalmas Fény-eszközt tart a kezében, amellyel sok kemény szív kövét épp feltörni készül. Ha csak egyetlen ütést is mérne, a hatás intenzív lenne. Ha mérsékelt ütést mérne, csekély hatása lenne. Emiatt Krisztusnak arra van szüksége, hogy néhány kő rendesen szétrombolódjon, ezáltal a büszkeség hamar meghaljon, a lélek pedig megtalálja valódi küldetésének értelmét.

Nincs olyan keményebb vagy kevésbé kemény kő, amely ellen tudna állni Krisztus ütésének. Ahhoz, hogy a Mester egy felületesebb tudatban uralkodhasson, egy csapásra ki kell űznie és tisztítania abból az összes ellenállást, gyökerestül.

A világegyetem tudja, hogy az ellenállás olyan energia, amely folyamatosan kárhozatra ítéli vagy szenvedésre készteti a lelket. Azt mondom nektek, gyermekeim, készüljetek fel, mert a legkeményebb és legellenállóbb kövek meglepő módon feltöretnek majd.

Az Úr arra törekszik, hogy az élet belső jellegei ne gyűrjék maguk alá a lélek fejlődését. Emiatt bizonyos esetekben a mennyei hatalom törvénye megakadályozza, hogy több dolog előreszaladjon.

Kedves gyermekeim, Krisztus kemény köveitekre mért jól irányzott ütésének hatása különféle következményeket és belső mozgásokat válthat ki. A Mester tudja, hogy Kezének ütése mindent feltör, mert ez nem a büntetés vagy a félelem ütése, hanem az az energia, amely a belső és külső dolgokat a helyükön felbolygatja.

Ennek senki sem állhat ellen. Ezért készüljenek fel a legkeményebb, legellenállóbb és legbüszkébb kövek arra, hogy megtapasztalják felépítésük teljes feltöretését. Nincs többé idő a felszínes dolgokra.

Azok a szívek, amelyek tudják, hogy ellenállás van bennük, és nem érnek el áttörést, tudják meg, hogy segítséget fognak kanpi ahhoz, hogy az emberi romlottság kitisztuljon belőlük. A türelem ideje lejárt, az emberiség belépett a heveny és fáradságos megtisztulás ciklusába.

Krisztus Világegyeteme minden lehetőt megtesz, hogy bárányai ne vesszenek el, de nem lesz hely kemény köveket felhalmozni az Úr Szívének istállójában. Minden meg lesz őrölve, ezért öleljétek át az imát és könyörögjetek, hogy mindig vezetve legyetek.

Hálásak vagyunk azok bűnbánatáért, akik maguktól nem boldogulnak ezzel és alázatosak ahhoz, hogy segítséget kérjenek. Ők hamarosan megszabadíttatnak saját kevélységüktől.

A Törvény mérlegének egyik serpenyőjén az Én Szeplőtelen Szívem van, az Én Tudatom a szeretet és a tisztaság súlyát termi a lelkek megmentésére.

Köszönöm, hogy válaszoltok Hívásomra!

Az odaszentelésre ébreszt fel titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT