SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET ARGENTÍNÁBAN, CORDOVÁBAN, SZENTLÉLEK MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Az Irgalom katonáinak a Testvériség Közösségében   

Kedves szeretett gyermekeim!

A magány, az elhagyatottság vagy a kétség ellenére, amelyet az elmúlt két évben érezhettetek, ma eltöltelek benneteket legmélyebb és legmelegebb Anyai Szeretetemmel.

Kedves gyermekeim, minden nap imádkoztam kitartásotokért és lelkesedésetekért; annak ellenére, hogy saját testetekben éltétek meg Fiam fájdalmas gyötrelmét a járványon keresztül ebben az elveszett emberiségben.

De most, nézzétek, gyerekek, itt vagyok, és Én vagyok Anyátok, a Szentlélek Anyja; Én vagyok az Isten felé vezető utatok Őre.

Szeretett gyermekeim, ma elmondhatom nektek, hogy túléltétek, és készek vagytok a megtisztulásotok ellenére továbbra is elviselni ezeknek az időknek a végét, amely az egész emberiség számára még ismeretlen és kiszámíthatatlan idő.

De ti mindennek ellenére tudtátok, hogyan legyetek az Irgalmasság harcosai; és ami a legfontosabb, szeretett gyermekeim, megtanultátok Fiam Tervét az első helyre tenni, annak a bizonytalan és sötét pillanatnak ellenére, amelyet az emberiség átélt.

A Fiam, mint Jó Pásztor, jelen volt minden sikeres cselekedetnél ugyanúgy, mint minden próba idején. Krisztus hatalmas Szeretete mindannyiótokat fenntartott, és így mindenek fölött megtanultátok fenntartani ezt a Szent Mária Központot.

Emiatt vagyok ma itt, hogy megköszönjem, átadjam nektek Hálámat és Vigasztaló Szeretetemet.

Gyermekeim, az Örökkévaló Atya elismer minden általatok megtett őszinte erőfeszítést, és Csendes Szíve legbensőbb részében őrzi.

Ezért ezen a napon érezzétek, hogy  Áldott és Alázatos Mennyei Anyátok megújít és megerősít benneteket.

Mindazok, akik ebben az elmúlt két évben elmentek és megosztoztak ebben a szeretett Közösségben, a szeretet és az áldozatkészség jelét hagyták Fiam Szent Szívében.

Most keljetek fel és járjatok tovább.

Én vagyok a Kálvária Anyja, az az Anya, Aki mindegyikőtökhöz eljut, hogy meghallgassa mindegyikőtök Belső Krisztusát:
– Anyám, Én mindent megújítok.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

 

SZŰZ MÁRIA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves Gyermekeim!

Higgyetek, és soha sem kételkedjetek, mert Fiam Szent Terveit soha sem lehet megszakítani; de ha valami hasonló történik, az annak a jele, hogy a Terv közel van, de nagyon közel van a valósággá váláshoz.

Tanuljátok meg Fiamtól, hogy apostolaival együtt a viharral szemben a csónak elsüllyedni látszott, és Fiam Legszentebb Szívének szelídsége és békéje által parancsot adott, hogy álljanak meg a szelek és a tenger.

Ne veszítsétek el a kedveteket, és legyen minden tanulási alkalom egy új lendület a növekedéshez.

Ha Fiam elküld titeket az Ő Szent Nevében, dicsérjétek az Urat, mert az ajtók és a szívek meg fognak nyílni a megfelelő időben, és ennek mindannyian tanúi lehettek.

Kedves gyermekeim, ez az apostolkodás útja.

Ez annak a szolgának az útja, aki soha sem kételkedik a nehézségek miatt, és a viszontagságok miatt sem szorong, mert mindenekelőtt hisz Krisztusban és az Ő Akaratában.

Ez az apostolok útja, azoké, akik nem hátrálnak meg, hanem haladnak előre; azoké, akik készek válaszolni Világegyetem Urának és készek szolgálni Őt; mert Krisztus apostolainak szívében a bizalom található mindenek felett, amely eltörli a kétséget és a középszerűséget.

Gyermekeim, Fiam átadta nektek a Szentlelket, és Szellemével mindnyájatokat megáldott, mert tudta, hogy társai találkozni fognak az ártatlan bárányokkal a vad farkasok között.

Lássátok meg, hogy Jézus Szívének Sugarai alatt vagytok. Ott soha sem semmi sem fog történni, amely Isteni Akaratával ellentétben lenne.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

A hit titka

A hit titka az, amely minden egyes szív mélyén potenciálként van jelen, és Isten ma arra hív benneteket, hogy e szerint éljetek.

A hit olyan szívekben születik és fejeződik ki, amelyek napról napra igyekeznek Istent jobban szeretni és megismerni, amelyek egyre mélyebben megértik Szeretete nagyságát és Irgalma végtelenségét.

Azok a szívek, amelyek az imádságban való kitartás, az Ő Szavainak tanulmányozása és elmélyülése által felfedezik magukban Isten Szeretetét, elkezdik felébreszteni magukban a hitet. Bár láthatatlan, de érezhető Isten Szeretete, és Irgalmassága állandóan kifejeződik az életükben.

Isten Szeretetének és Irgalmának a megtapasztalása abszolút bizalmat ébreszt az emberekben, amely, ha megérik, hitté válik.

A hit Isten Szeretetének és Jelenlétének a  bizonyossága. A Teremtő megmagyarázhatatlan ajándéka, hogy megismerjük a Teremtőt, éstudjuk, hogy Szívének élő részei vagyunk. Ez a megmagyarázhatatlan ajándék, hogy szeretitek és bíztok a Tervében, még akkor is, ha Ő titok a számotokra.

A hit titkának a megéléséhez először Isten szeretetét kell keresni, és ezt a szeretetet kell elmélyíteni. Ahogy tanulmányozzátok és elmélyítitek az Isteni Küldöttek Szavainak megértését, egyre jobban megismeritek a Teremtő Szeretetét, és ugyanez a Szeretet az, amely átalakít benneteket, és lehámozza a szívetekről a hitetlenség, a kétség, a félelem, a bizonytalanság rétegeit, és a lényetek legbelsejében megmutatja nektek, hogy hogyan keletkezik a hit.

A szeretet, az Isten ismerete és a hit együtt jár, mert az egyik felébreszti és élénkíti a másikat. Minél jobban szeretitek Istent, annál jobban megismeritek Őt, és annál nagyobb a hit ébredése. Minél jobban ismeritek Istent, annál nagyobb a szeretet, mert ennek a szeretetnek és következésképpen a hitnek az ébredése elkerülhetetlen.

Amikor a hit felébred, fenn kell tartani, és az Istennel egyesítő ima által kell növekednie, mert eljön annak az ideje, amikor nem számít, mi történik körülöttetek; a hit mindig jelen lesz a szívetekben, és támogatni fog benneteket. Nem számít, milyen megpróbáltatásokat és kihívásokat fogtok átélni, a hit mindig erőt fog adni nektek, hogy mindezt Isten Szívének diadalává tegye.

Ezért, gyermekek, a nagy megpróbáltatások és kihívások elkövetkező időszakában keressétekIstent, szeressétek és ismerjétek meg a Teremtőt, és így hagyjátok, hogy hitetek gyökeret eresszen és olyan gyökereket hozzon létre a tudatotokban, amelyeket semmi sem tud kitépni.

Az elkötelezettségetek és az elmélyülésetek ma megalapozza a holnap következményeit. Most kezdődik Isten diadalának megtervezése az életetekben.

Atyátok és Barátotok,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Állandóan imádkozzatok, hogy Isten terveit figyelemmel kísérhessétek, és hagyjátok, hogy szellemetek folyamatosan igyon a Világegyetem Békéje Forrásából.

Élj meg minden pillanatot egyedinek, engedd, hogy szíved megújuljon a hitben és az Istennel való egyesülésben.

Minden egyes nappal közeledik az a szellemi próba, amelyen a bolygó át fog esni, és a lények minden egyes lépése - akár az evolúciós, akár a nem evolúciós úton haladnak - jelzi a bolygó sorsát és a próbák súlyosságát, amelyeken át fog esni.

Ezért, gyermekem, valahányszor érzékeled, hogy a világ destabilizálódik, és a nemzetek szellemileg tévútra tévednek, tegyél megfelelő erőfeszítéseket szellemi életed elmélyítésére, és állandóan imádkozz.

Az egész úton lesznek megpróbáltatások ezeknek az időknek a keresztjével együtt, amelyeket le kell küzdeni, kísértések, amelyeket le kell győzni, kétségek, amelyeket el kell oszlatni. És minden egyes alkalommal, amikor a szívek megerősödnek a hitben, a felebarát és az Isten iránti szeretetben, átváltoztatják az emberibűn és az emberi kárhozat egy részét, és érdemeket teremtenek, hogy ez a bolygó békében maradjon.

A szívek válasza minden új nap elengedhetetlen. A lényeken belüli megújulás az, ami megújítja a Szeretetet Isten Szívében.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József
 

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET NÉMETORSZÁG KÖLN VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

A versek első sorozata
Egy lélek hatodik verse Jézus Szent és Áldott Szívéhez

Uram,
Meg akarlak találni
függetlenül az időmtől,
a pillanataimtól és az ízlésemtől.

Ne cseréljelek fel senkiért és semmiért, Uram.

Ezt a Kegyelmet is kérem Tőled,
mert tudom hogy Te, szeretett Uram,
ismered gyengeségeimet és állhatatlanságomat.

Tölts be engem, Jézus,
Igazságod és Átláthatóságod tiszta Forrásával,
hogy egy nap Rád hasonlíthassak
beszédemben, tetteimben és érzelmeimben.

Vedd ki bensőmből mindazt, ami Téged sérthet,
és, bármilyen fájdalmat okozna is az nekem,
tedd azt, amit tenned kell, Uram,
és ne késlekedj.

Szánj időt arra, hogy
bensőmbe vetítsd
legszentségesebb Tervedet.

Légy segítségemre amikor nagy viharok dúlnak bensőmben.

Világíts meg engem amikor a megpróbáltatások nehéz óráit élem.

Tudom, szeretett Jézus,
hogy Te jelen vagy mindenütt,
és hogy sohasem hagysz el minket,
életünk legkeményebb, sivatagos pillanataiban sem,
és belsőnk legzordabb próbáiban sem.

Szeretett Jézus, gyújtsd meg szívemben,
legyőzhetetlen Szeretetednek szent Lángját,
hogy a nagy belső kűzdelmek óráiban
feltétlen és teljes bizalmam legyen abban,
hogy Te, Uram, győzni fogsz.

Légy velem minden nap egyre jobban
az én tökéletlen életemben.

Mutasd meg nekem világosan,
hogy mit kell még megváltoztatnom,
hogy saját délibábjaimat elhagyhassam.

Ne fulladjak a közömbösségbe.

Ellenkezőleg, Uram,
tegyél engem érdemessé Kegyelmedre
hogy a Te Terved szerint alakítsak át
mindent az én életemben.

Ámen.
 

Hálát adok azért, hogy megőrzitek szívetekben e lélek szavait!

Áld titeket

Mesteretek, Krisztus Jézus

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Gyermekem!

Engedd, hogy a szíved megismerje a hit ajándékát. Engedd, hogy ez a hit ledöntse benned a kétség, a közöny, a világ előtti látszat fenntartásának igénye által állított korlátokat; engedd, hogy ledöntse a lehetetlenségek, a félelmek, a hiúságok alázatának üzenetei által állított korlátokat. Hagyd, hogy elárasszon az a hit, amely meghaladja az elme értelmét, és amely csak a szív mélyén talál megerősítést a létezéséről.

Nincs tudományos bizonyíték a hit hatásának bizonyítására, és sokszor az általa okozott csodákat akarjátok megmagyarázni, hogy ezzel feloldjátok érdemeit az emberi életben. De a hit önmagában egy nagy csoda, gyermekem.

Amikor a hit letelepszik a szívben, az annak a jele, hogy a szív már sok akadályt legyőzött magában, és hogy a tudat már bejárta az átalakulás és az Istennel való egyesülés bizonyos útját ahhoz, hogy eljusson idáig.

A hit akadálytalanul születik meg az egyszerű elmében, szívben és lélekben, és napról napra bővül, a hitetlenek és reménytelenek számára a szeretet és a kegyelem forrásává válik. Akiknekhitük van, és hagyják, hogy elárassza őket, előbb-utóbb az isteni Kegyelem hordozóivá válnak más szívek számára: a Kegyelembe öltözött hit maga is csodákat művel.

Fiam, amit ezen a világon csodáknak neveznek, az nem más, mint a hit hatása az emberi szívben. Ha az, akinek csodára van szüksége, nem készíti elő valamilyen szinten a tudatát, hogy hittel fogadja azt, akkor az a csoda nem nyilvánul meg; mert a csodák a Kegyelem és az isteni Irgalom megnyilvánulásai, és ha nincs ráhangolódás és affinitás a szívben és a tudatban, akkor ez a Kegyelem nem száll le.

Az egyetemes Törvények nagy rejtélyt jelentenek az emberi elme számára, amely szinte teljesen tájékozatlan róluk. Csak azok értik meg, akik e Törvények szerint élnek.

Ma arra hívlak, gyermekem, hogy a hit isteni elve szerint élj, hogy a Fenséges Istentől megkaphasd azt a Kegyelmet, amelyre ezekben az időkben szükséged van, amely a szeretet és az átalakulás csodájában nyilvánul meg, hogy teljesíthesd küldetésedet, amíg még van időd.

Légy hajlandó arra, hogy megtapasztald a hitet, és kérj Kegyelmet arra, hogy megkapd.

Az Atya árasszon el isteni hittel, és ne csak a kis tudatodat alakítsa át, hanem az egész emberiséget, amely hit és remény nélkül nem találja az élet értelmét.

Megáldalak ma és mindig.

Atyád és társad,

Legtisztább Szent József
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Tudom, hogy az Isteni Küldöttek megjelenése sokak számára rejtély, olyan titok, amely egyesekben a hit növekedését, másokban pedig a kétség gyötrelmét váltja ki.

Gyermekeim, ez a világ tele van rejtélyekkel. Maga az emberi tudat is nagy rejtély mind a kozmosz, mind pedig a ti számotokra.

Ezen a bolygón meg kell tanulnotok hitben élni: hit a láthatatlanban, a megfoghatatlanban, az isteniben, a teljességben. Csak a hit kegyelmével állhat a szív az élet különböző helyzetei előtt a szükséges tisztánlátással és megértéssel.

Azért mondom ezt nektek, mert csoportként és emberiségként két kihívással kell szembenéznetek, amely a két küldetés, amelyben éltek. Mindkét helyzetnek, amelyet fel kell tárni, nagyon mély és ismeretlen gyökerei vannak mindenki számára. És, hogy ne felszínesen nézzetek szembe velük, meg kell nyitnotok a szíveteket a hit megtapasztalására, mert a láthatatlanban való bizalom és a szívetek követése által a talán megmagyarázhatatlan vagy az elmétek számára nem annyira nyilvánvaló dolgokban képesek lesztek teljes mértékben szembenézni ezzel a két kihívással.

A két helyzetnek, amellyel az emberek ma szembesülnek, mind a Közel-Keleten, mind az argentínai Chacóban, a végsőkig el kellett fajulnia ahhoz, hogy az emberiség rájuk figyeljen, és még így is nagyon szenvednek ezek a testvérek a közömbösség miatt, mert az emberi szív még nem nyílt meg, hogy túllépjen saját kényelmén, és hogy kielégítse mások szükségletét.

Az őslakos tudatossághoz tartozó testvéreitek a bolygó egy bizonyos részét, különösen Amerikát, az emberiség többi részének életétől eltérő evolúciós életre próbálták vezetni. Ők a tisztelet által találták meg a Szentet, mert éppen az emberi elme anyagi alkotásaival és találmányaival való érintkezés hiánya tette lehetővé számukra, hogy megtalálják a szereteten és egyszerűségen alapuló, más evolúciós utat.

De egy olyan bolygón, ahová mindenki azért jött, hogy megtanuljon szeretni, a szellemek hajlama elfojtotta a tisztaság őrzőinek, az eredeti népeknek a természetes kifejeződését. Isten ellenségének segítségével és bátorításával nem értették meg a különbségeket, és sok évszázadon keresztül megpróbáltak egy mentális, anyagi, versengésen alapuló, hatalomra törő életmódot erőltetni. Mivel az őslakosok nem ilyenek, és mivel megmaradtak a tisztaságukban, szenvedést okoztak nekik, és a mai napig a lehető legjobban befolyásolják a kicsinyek elméjét, megpróbálva eltüntetni őket a Földről, anélkül, hogy felfognák, hogy velük együtt eltűnik a szeretet,az egyszerűség, a tisztaság és a szív alázatossága is.

Ugyanez a saját szokásaitok és eszméitek érvényesítéséért folytatott küzdelem az, ami a Közel-Keleten állandó háborúkat és konfliktusokat okoz. És azt mondom nektek, hogy nem csak a Közel-Keletről jön az ösztönzés ezekre a háborúkra, és nem csak a nyugati gazdasági nagyhatalmak segítségével nőnek és fejlődnek. Szeretném, ha megértenétek, hogy ezeknek a gonoszságoknak mély szellemi gyökerei vannak, és egyetlen céljuk van: Isten Terveinek elpusztítása. Ezért számítunk inkább a kevesek szellemi erejére, mint a sokak anyagi erőforrásaira.

Az ellenség egyik eszköze, amellyel el akarja veszíteni a hitet és a reményt, az, hogy az anyagi eredmények utáni vágyat ülteti az elmétekbe, de ez a vágy volt az, ami Júdást öngyilkosságba kergette, mert nem értette meg, hogy a Messiás győzelme a Kereszten van.

Nektek, akik tudatosabbak vagytok, úgy kell szolgálnotok, hogy nem kerestek eredményeket; úgy kell alkalmazkodnotok, hogy nem kaptok érdemeket; úgy kell törekednetek, hogy nem találtok jutalmat és elismerést. Isten szemmel tartja azokat, akik igazak és hűségesek az Ő Tervéhez. Rájuk helyezi Keresztjét, ami egyesek számára halált és kudarcot jelenthet, de azok számára, akiknek a szíve nyitott és a tudatuk éber, Isten diadalát fogja jelenteni az egész világegyetemben.

Szolgáljatok minden nap abban a bizonyosságban, hogy az igazi csatát a szellemben vívjátok, és ott kell megnyerni. Ami az anyagban történik, az csupán tükörképe annak, ami a Magasabb Síkokon megsokszorozódik.

Ezért szeretném, ha a világ eseményeit tágabb szemszögből értenétek meg, hogy a szolgálatban ne ahhoz ragaszkodjatok, amit a kezetekkel tudtok tenni, hanem ahhoz, amit a szívetekkel tudtok elérni.

A szolgálat és a szellemi küldetés felfedezéséért

Legtisztább Szent József 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, A GOIÁS MEGYEI GOIÂNIA VÁROSÁBÓL A SAN PABLO MEGYEI SAN CARLOS VÁROSÁIG TARTÓ UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Gyermekeim!

Ma annyira fogok közeledni hozzátok, amennyire a szívetek megengedi.

Mennyei Édesanyátokként várom megadásotok nagy napját, mert így megszabadultok a kétségek börtönétől és az igaz szeretet hiányától.

Ma az Isteni Világegyetemből jövök, hogy a Béke Üzenetét adjam át a világnak, és hogy ez lehetséges legyen, azért jöttem, hogy megkeressem bennetek a transzcendencia és a béke szellemét. Ily módon megszabadultok önmagatoktól, és így elkerülhetitek azt, hogy mindig ugyanarra a kiindulási pontra térjetek vissza, hogy újrakezdhessétek.

Nagy Szeretettel remélem, hogy minden nap szabadabbakká tehetlek benneteket, mert a szív fogságából kikerülve a lélek szabaddá válik, mint egy szent madár röpte.

Azt akarom, hogy életetek Krisztusban legyen megszentelve. Nincs többé szükségem a belső ellenállásotokra. Nyissátok ki a szíveteket, mert a különleges Kegyelem elmúlt hét évében már megtanultatok szeretni. Ha nem tudtok szeretni, soha sem fogtok tudni megbocsátani saját magatoknak.

A Fiam azért halt meg mindenkiért, hogy senki másnak se kelljen újra megfizetnie az igazságtalanság és a fájdalom árát. Emlékezzetek megfeszített Fiamra, Aki jelen van az Eucharisztiában, és oszlassátok el szívetek megpróbáltatásait.

Imádkozom az igazi belső szabadságotokért. Itt az ideje, hogy gyorsan újra átgondoljátok és megbékéljetek, nehogy olyanná váljatok, mint egy kő a Lábaim között.

Azt kívánom, hogy lelkektek a béke rózsája legyen. Kezdettől fogva arra törekszem, hogy Krisztusivá váljatok és Krisztusban legyetek. Így a megígért terv teljesül, és az egész Föld eléri az Ezeréves békét.

Emlékezzetek arra, amit mondok. Ne utasítsátok el Szavaimat, vegyétek úgy, mintha a saját szavaitok lennének, mert így fogtok növekedni, és felnőttként Krisztus igazi tanítványaiként fogtok élni.

Tudjátok meg, gyermekeim, hogy szeretlek benneteket, és kiigazítalak benneteket, hogy terjesszétek el Isten Szeretetét ebben az apokaliptikus világban, amelyre a bebörtönzött lelkeknek annyira szükségük van.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Aki neveli bennetek a szent alázat lelkét,

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT