SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Amikor egy lélek elkötelezi magát Isten mellett, Ő türelmesen vezeti a lelkét az önátadás útján.

Először is arra ösztönzi, hogy változtassa meg az életét, hogy az útját arra az útra terelje, amely az Ő Szívéhez vezet, és nem a világhoz. Apránként olyan lehetőségeket, jeleket, találkozásokat helyez útjára, amelyek arra inspirálják, hogy új lépéseket tegyen Isten Szíve felé.

Ahogy ez a lélek megismeri Isten Szeretetét és bízik benne, a Teremtő új dolgokat kezd kérni tőle, új önátadást, új lemondásokat, amíg el nem éri a lélek számára a végső pontot, amikor az Úr nagyobb lemondást, az élet teljes átalakulását kéri tőle.

Amikor a lélek beleveti magát az önátadás ismeretlen mélységébe, felfedezi, hogy Isten Kezébe, a Szeretet kimeríthetetlen Forrásába esett, amely a lemondást megtanuló és az élő önátadás kockázatát vállaló lélek mélyén rejtőzött.

Az Isten Szeretetétől ihletett lélek ezen az úton is sok ajánlatot tesz, mindent az Ő Kezébe helyez, de azt ajánlja fel, amit ismer, amit már átadott, amikor a mélységbe ugrott. Ekkor az Úr ajtót nyit tudatának mélyén, és rámutat arra, hogy hol van az, amit át kell alakítani.

Egy új, ismeretlen szakadék tárul elénk. A lélek szembesül tudatának olyan aspektusaival, amelyek olyanok voltak, mint rejtett kincsek: képességei, vonzereje, önbizalma, legrejtettebb hiúságai.

És bármennyire is folytatja az élete Istennek való felajánlását, Teremtője mindig mélyebben keresi lénye mélyén az önátadás fókuszát, azt, amit ki kell üríteni a szívéből. És néha ez fáj, és a lélek szenved, de tudja, hogy minden hely, ami kiürül a szívéből, a tudatából, lényének rejtett teréből, az az, amit Isten Szívének, az Ő Szeretetének, az Ő Lelkének adományoz, hogy ott legyen édes, tiszta és kész lakhelye.

Gyermekek, az önátadás útja örökkévaló, mélységes, az ürességhez vezető út, ugyanakkor az egésszel való egységhez vezető út.

Ezért soha se gondoljátok, hogy mindent feladtatok, hanem mindig engedjétek, hogy Isten mélyebbre hatoljon. És bármennyi fájdalmat is okoz néha, legyetek a tudatában annak, hogy a fájdalom emberi, és hogy a bennetek lévő Isteni Jelenlét majd helyrehozza.

Ma és minden pillanatban felajánlom az Atyának mindazt, ami vagyok, ami Bennem van, és mindazt, amit teszek, élek, tapasztalok, gondolok és beszélek a világnak, mert a megadás örök.

Arra hívlak benneteket, hogy kövessétek ezeket a lépéseket, és minden nap mélyítsétek el az Istennel való egységeteket. 

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET KOLOMBIÁBAN, CUNDINAMARCÁBAN, A GUATAVITAI VÍZTÁROLÓNÁL ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Annak, aki bizalommal adja át az életét Nekem, biztosíom, hogy sohasem fogja azt megbánni.
 
Aki átadja Nekem saját akaratát, sohasem fogja azt megbánni, mert így szellemi csodákat fogok tudni tenni az életében.

Annak, aki egész lényét átadja Nekem, szenvedéseivel és hibáival együtt, biztosíom, hogy sohasem fogja azt megbánni, mert én odahelyezem őt, ahol mindig is lennie kellett volna, Magam mellé, hogy szolglhasson a szolgálat és az imádság seregeiben.

Aki a véleményét vagy a hitét adja át nekem, soha nem fogja azt megbánni, mert hamarosan
nem fog saját magára ismerni, és a problémái már nem jelentenek többé akadályt vagy korlátot az életében. Ezért remélem, hogy az emberiség többi része valamikor ugyanezt fogja tenni, hogy egész lényét átadja Nekem, hogy Én Magam alakíthassam át és válthassam meg őt úgy, ahogy megváltottam és átalakítottam az apostolokat.

De méginkább, aki gondolkodás nélkül és vakon adja át magát Nekem, az feltételek nélkül, megismeri a szellemi szabadságot, és megpróbáltatásai  pillanatában segítek neki mindennap egy kicsit jobban legyőzni önmagát, anélkül, hogy a következményektől vagy a végeredményektől tartania kellene.

Várom, hogy sok, de még annál is több lélek adja át magát Nekem bizalommal, és ez által átalakíthatom őket.

Köszönöm, hogy a Szavaimat a szívetekben őrzitek!

Áld titeket

Mesteretek és Uratok, Krisztus Jézus
 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT