SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves fiam, kedves leányom!

Kelj fel a földről a segítségemmel, ahogyan Én tettem Jézussal a Golgotára vezető úton. 

Kelj fel a földről a segítségemmel, és megmutatom neked az új utat.

Kelj fel a földről a segítségemmel, és így begyógyulnak a sebeid.

Kelj fel a földről a segítségemmel, és így majd megtanulod elfogadni a keresztedet, ahogyan Jézus is elfogadta azt örökös lemondás által.

Kelj fel a földről a segítségemmel, és visszanyered Krisztus szolgálatának örömét.

Kelj fel a földről a segítségemmel, és le fogod győzni  az összes átélt traumát.

Kelj fel a földről a segítségemmel, és meg fogod érteni a kereszt jelentését.

Kelj fel a földről a segítségemmel, és képes leszel arra, hogy megfelelj ezen idők kihívásainak.

Kelj fel a földről a segítségemmel, és felismered magadban az emberiség szenvedő Krisztusát. 

Kelj fel a földről a segítségemmel, és természetfeletti erőt kapsz ahhoz, hogy áttörd tudatod akadályait és korlátait.

Kelj fel a földről a segítségemmel, hogy az emberiség többi része felszabaduljon.

Fogadd el, hogy vannak bukások, és hogy vannak vereségeid, de kelj fel a földről a segítségemmel, és az út mentén megtalálod Fiam Kegyelmét és Irgalmát.

Tanulj Jézustól, aki legyőzte az összes nehézséget és túllépett az összes tévedésen, és soha sem lépett vissza vagy soha sem hagyta abba az előrehaladást, hanem Krisztusként feltámadott, megújította és megváltotta az egész emberi nemet, és a Szentlelket hagyta a saját helyébe, hogy ajándékai által vezesse Krisztus követőit és apostolait.

Kelj fel a földről, ahogy Jézus is tette, amikor háromszor elesett a Golgotán.

Fogadd el azt az ajtót, amelyet a tudat krisztusivá tételére kínálok neked.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, NAZARÉBEN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Fiatal gyermekeimnek, Krisztus potenciális béketeremtőinek

Kedves gyermekeim!

Ezen a napon a bolygó összes fiatalja, aki azért gyűlik össze, hogy tisztelje és dicsérje Fiamat, legyen Krisztus potenciális béketeremtője!

Egy fiatal béketeremtő híd, amely áthidalja a testvérei közötti ellentéteket.

Egy fiatal béketeremtő Krisztus potenciális apostola.

Egy fiatal béketeremtő felismeri önmagában emberi természetét, és a természettel való értelmes egyesülés révén átalakítja azt.

Egy fiatal béketeremtő soha sem veszíti el álmait és törekvéseit, amelyeket minden nap fel kell ajánlania a Teremtésnek.

Egy fiatal béketeremtő megtanulja, hogy nagy felelősséget vállaljon anélkül, hogy félne a hibáktól, mert egy fiatal béketeremtő megtanul belsőleg növekedni a szolgálat által.

Egy fiatal béketeremtő nem harcol, hanem a béke, a tisztelet és a tolerancia értékeit védi önmagától és a világtól, hogy a harmónia mindenütt tükröződjön, ahol a fiatal béketeremtő áthalad.

Egy fiatal béketeremtő minden nap megnyitja tudatát, hogy félelmeit erősséggé, tanulságait szellemi gazdagsággá, képességeit őszinte adakozássá alakítsa át.

Egy fiatal béketeremtő soha sem megy visszafelé, hanem előre. Határozottan halad, hogy elérje céljait, amelyeket el kell juttatnia a Teremtő Lábához.

Egy fiatal béketeremtő tiszta potenciál a megszentelődésre, akár a szellemi életben, akár a családban, akár a házasság szent szentségében.

Egy fiatal béketeremtő nem védekezik, nem támad fizikailag, sem verbálisan, mert lényege az a béke, amely a lelke, a tudata és a szelleme középpontjában lakozik.

Egy fiatal béketeremtő magmássza álmait, képes bátorságot meríteni arra, hogy átlépje saját szakadékát,  ő maga őrzi saját Szellemi Célját.

A fiatal béketeremtő Krisztus őszinte barátja, aki felvállalja a világ keresztjét, önmagán túlmutat, az öröm és a megújulás állandó kifejezője.

Egy fiatal béketeremtő egy misszionárius lélek, aki egy Nagyobb Cél érdekében testesült meg ebben a világban.

A béketeremtő fiatal posztulánsoknak ma anyai áldásomat adom, mert tudom, hogy mindegyikük számára kihívást jelent, hogy a maga teljességében éljék a lélek életét.

Ezért hálás vagyok a bátor fiatal béketeremtőknek, akik eddig képesek voltak túllépni önmagukon, és áttörni saját korlátaikat.

Ma a brazíliai Ifjúsági Békefesztiválon összegyűlt fiatal béketeremtőkhöz fordulok, arra kérlek benneteket, hogy legyetek a megújulás forrásai, a változás motorjai, az örömé, amelyre a világnak oly nagy szüksége van.

Veletek vagyok, és még egyszer köszönöm, hogy bátran válaszoltatok a hívásomra.

Szeret és áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és a fiatalokat Vezető Csillag
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Öröm áradjon ma belőletek a Szent Szívekkel való májusi találkozás miatt, amikor lelketek megünnepelheti Anyai és Szeplőtelen Szívem hónapját.

A Krisztus által Izraelben végzett különleges munka után, ma Mennyei Édesanyátok, Figueira Nagyasszonya visszatér, hogy újra megnyissa a Kegyelem Kútját, hogy ez a nagyon szükséges Kegyelem kiáradhasson gyermekeimre.

Aparecida Anyátok különösen azért is tér vissza, hogy megvédje Brazília Szellemi Célját és segítse a brazil nemzet angyalát; mert Brazília, mint nép, mindig előre fog haladni, mindannak ellenére, ami manapság történik, és ami nem átlátszó.

Emlékezzetek, gyermekeim, hogy Fatimában a Legszentebb Rózsafüzér Asszonya kinyilatkoztatta a látnokoknak, hogy Brazíliának, mint a világ szívének, szellemi küldetése lesz az idők végén.

Most, hogy május hónapban a lelkek meghozzák utolsó döntéseiket, az Izraelből és a Szeretett Fiamon keresztül kapott összes Kegyelem után; Szent Anyátok visszatér Brazíliába, hogy megerősítse azt a küldetést, amelyet, mint ország kapott, és amelynek az összes brazil szíven keresztül is tükröződnie kell.

Így a Magasságos Örökkévaló Atya kérésére válaszolva a Három Szent Szív májusban ismét találkozik Dél-Amerikában, hogy a bolygó e vidéke ne felejtse el, hogy szerető tekintetünk mindig Isten Új Édenén, Brazílián és testvérnemzetein van.

Meghívlak benneteket, hogy készítsétek elő a következő találkozókat az öröm, az ujjongás ajándéka, a Krisztus Jézusban élő testvérek újraegyesülésének Kegyelme alatt.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája és Figueira Nagyasszonya

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Maradj Szívem Szentélye előtt, hogy megvalld legmélyebb nyomorúságodat, mint a fiú, aki apja előtt leleplezheti a szégyenét.

Maradj Szívem Szentélye előtt, hogy felfedd Előttem hibáidat és nehézségeidet, le nem győzött vétkeidet, legmélyebben gyökerező félelmeidet, legnehezebben formálható félreértéseidet, legnehezebben megtörhető ellenállásaidat, falaidat, korlátaidat.

Állj Szívem Szentélye elé, és még ha nem is vagy képes bármit is mondani, ajánld fel Nekem a hallgatásodat, a képtelenségedet, hogy átadd magad, hogy elengedd életed gyeplőjét, hogy kitárd a szívedet, hogy törékenynek és kicsinek érezd magad.

Állj Szívem Szentélye elé, és mutasd meg Nekem bánataidat, de örömeidet is, mondd el Nekem vereségeidet és győzelmeidet is, hogy Szeretetem által feloldjam illúzióidat, Kegyelmem által megerősítsem erényeidet, és Szívem Szentélyének tükrében megmutassam neked, hogy embernek lenni több, mint amit eddig felfedeztél magadról, gyermekem.

Hadd mutassam meg neked az igazságodat, azt,ami a látszat mögött rejtezik, ami a bevallott gyarlóságaid mögött rejtezik. Az emberi lények nem csupán a nyomorúságok és erények, a hús és a szellem keverékei, hanem maga a szellem, felöltözve és elrejtve abba, ami eddig úgy tűnt számotokra, hogy az egyetlen igazságotok.

Szemléld Szívem Szentélyét, hogy ne Engem találj meg, hanem saját magadat, és benned az Istent.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Ahhoz, hogy elérd Isten Szívét, nincs szükséged nagy tudományokra vagy mély filozófiákra, nincs szükséged formulákra vagy akár örök gyakorlatokra. Gyermekem, egy őszinte, tiszta és átadott szívre van szükséged az Atya előtt.

Az összes szellemi gyakorlat kikovácsolja benned tudatod átalakulását, és lehetővé teszi, hogy a Teremtővel egységben maradj, és ne csak egy pillanatra, hanem hogy ez egy állandó tudatállapottá váljon.

De ahhoz, hogy megérintsd Isten Szívét, hogy érezd és megismerd, csak egy őszinte szívre van szükséged, amely hajlandó az Atya elé állni gyónásban, imádatban, közösségben és önátadásban, hogy érezd, hogy megtapasztald magadban azt, ami valóságos, és hogy Istent ismerve megismerd önmagadat is.

Ezért mindenekelőtt – még ha nincs is erőd vagy ihleted – állj őszinte szívvel a Teremtő elé, csak állj átadott szívvel az Ő Oltára elé. Helyezd magadat áldozatként a Lába elé, és hagyd, hogy Ő éreztesse Magát veled. Az Isteni Jelenlétben minden értelmet nyer benned, erőfeszítéseidnek lesz értelme, és kisebb lesz a súlyuk, mert IstenSzeretete hangosabban fog beszélni benned; csatáid könnyebbek lesznek, mert a szíved többé nem a sötétség szeleiben fog lavírozni, hanem Isten Jelenlétében megalapozva, ahonnan semmilyen szél sem tud elsodorni.

Gyermekem, minden a gyónással kezdődik, az önátadással, a meghódolással, az imádattal és így az Istennel való tökéletes közösséggel. És ez megtörténhet a csendben, a szellemi örömben, a lélek mély sírásában, az imádságban vagy az istentiszteleten, a saját életedben. Csak egy őszinte szívre van szükség.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Gyermekem, amikor a szellemed fáradt, lépj be Teremtőd Jelenlétébe, abban a tudatban, hogy Ő mindenben ott van, és egyszerűen adj hálát.

Köszönd meg és ajánld fel az Atyának az összes ürességet, az összes sivatagot, az összes gyötrelmet, gondjaidat és félreértéseidet, örömeidet, hódításaidat, győzelmeidet és az Ő győzelmeit a szívedben. Adj hálát mindenért Istennek.

Légy hálás, amikor érezhetővé teszi Magát, amikor egy pillanatra úgy tűnik, hogy hallod a Hangját.

Légy hálás, amikor imádkozol, és a szíved megkönnyebbül, amikor visszanyered a békét és az örömöt, még ha csak egy kicsit is.

Légy hálás, amikor a szolgálat életre kelt, amikor a felebarátod megsegítése által Isten Kegyelme elárasztja a szívedet, és képes vagy arra, hogy élj, szeress, örülj, és így békét hozz a szenvedőknek.

Légy hálás, amikor ugyanazok a testvérek vesznek körül minden nap, és kérd azt a Kegyelmet, hogy mindegyikükben meglásd a szolgálat szükségességét és lehetőségét, hogy amikor készen állsz a szeretetre, Isten Kegyelme leszálljon rád, és elárassza a szívedet és felebarátod szívét is. 

Adj hálát Istennek, hogy tudatában vagy a bolygó sürgős időszakainak; hogy tudod, hogyan kell imádkozni és imádni; hogy tudod, hogyan kell hálásnak lenni, még a fájdalomban és az ürességben is; hogy tudod, hogy Ő mindig ott van, még a legmélyebb csendben is.

Gyermekem, a hála az a kapocs, amely összeköt téged Istennel, és nem számít, milyenek az életed körülményei, vagy mit érzel a szívedben. Amikor hálát adsz Istennek, az olyan, mintha így szólnál az Úrhoz:
 

Uram, tudom, hogy itt vagy, 
Tudom, hogy megnyilvánul az életemben a Te Akaratod, 
és tudom, hogy nem ismerem Terved mélységeit,
és azt az utat, amelyen járnunk kell, hogy elérjük Szívedet. 

De bízom Benned, bízom a Szeretetedben, 
és hálás vagyok, hogy tudom, hogy mindig a Te Szereteted az, 
amely munkálkodik az életemben.

Te mindig jelen vagy az örömökben és a pusztaságokban,
a teljességben és az ürességben, és ezért hálát adok Neked.

 

Legyen ez az állandó imádságod, mert így mindig képes leszel arra, gyermekem, hogy érzékeld, hogyan vezet téged a Teremtő az emberi felfogásodon túl, hogyan gyógyít meg, hogyan formál és alakít át Akarata szerint. Ezért mindig és minden körülmények között légy hálás.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN KÖZVETÍTETT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Versek Mária Szeplőtelen Szívéhez
Negyvenhetedik vers

Kedves Fény  Asszonya!
Az elhívások Szűz védelmezője,
ébreszd fel bennünk az Isten szolgálatának változatlan örömét,
ébreszd fel bennünk a megingathatatlan hitet,
amelyet a Teremtő Tervéért éltél.

Remény Asszonya,
ébreszd fel bennünk azt az állandó meggyőződést,
hogy teljesítjük Isten Akaratát,
ébreszd fel bennünk a belső megújulást,
hogy fáradhatatlanul szolgáljuk szeretett Fiadat.

Fény és feltétel nélküli Szeretet Asszonya,
ébreszd fel bennünk a Szeretet és az Irgalom
egyre mélyebb cselekedeteit,
hogy mi is megérdemeljük a békét.

Fény és Engedelmesség Asszonya,
segíts, hogy megszabaduljunk önmagunktól és mindattól,
amit a magunkénak tekintünk.
Adjuk át magunkat és nyíljunk ki,
hogy megtanuljuk a követelőzés nélkül engedelmességet,
és szeretettel kövessük csupán azokat a lépéseket,
amelyeket Fiad mutat.

Anyánk, száműzd a tudatunkból
a saját akaratunkat, hogy békében éljünk.

Ámen.
 

Köszönöm, hogy válaszoltatok a Hívásomra!

Áld titeket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN, KALIFORNIÁBAN, REDWOODBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Gyermekem!

Maradj csendben az ostrom és a belső konfliktusok ezen időszakában, és Istenben legyen a tudatod.

Maradj Szíve előtt, és kiálts az Ő Irgalmáért, szemlélve az Ő Keresztjét, áldozatát és az érted aratott győzelmét.

Szemléled mindazt, amit Krisztus átélt a Keresztig: a felismerés, a dicsőség és az öröm pillanatait, de az ostromokat, a csatákat és a megaláztatásokat is.

Érezd Urad fáradt Szívét, amely mégis tele van hittel, tele van azzal a bizonyossággal, hogy Atyja Akarata beteljesedik és megnyilvánul a kitartás, a bátorság és az állhatatosság által.

Gondolkodj el Urad Szívén, és kérj Tőle olyan szívet, mint az Övé, amely kész szenvedni, de szeretni is; szilárd az együttérzésben, de az igazságosságban is; Kegyelemben túlcsorduló és Irgalomban túláradó. Egy olyan szívet, amely bölcs az ostrommal szemben, erős a hitben az ürességgel szemben, tiszta a titokzatossággal szemben és egyszerű az ismeretlennel szemben.

Kérd Uradat, hogy legyen olyan papi szíved, mint az övé, hogy felismerd felebarátodban az Irgalmasság kifejeződésének lehetőségét.

Lásd meg testvéreidben az Istentől küldött lelkeket, hogy teljesítsenek egy küldetést, és légy híd, gyermekem, az Atya Szívéhez, ajtó az Ő végtelen Irgalmához.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Üzenet az uruguayi Nagyboldogasszony és az Isteni Szellem kolostor kertjében, ahol egy szökőkutat helyeztek el a Kerti Szűzanya képével.
 

Mint a békének szentelt forrásokból folyó víz, úgy áradjon az isteni áldás lelketekre és szívetekre, és rajtatok keresztül érje el az egész világot.

Az Isten által életetekre árasztott áldások sokszorozódjanak meg és érjék el az összes szívet ezen a világon.

Ebben az imádságnak, a szemlélődésnek, a lelkek és az Élővilág megváltásának szentelt kertben a Teremtő jóvátételt és reményt talál. Az összes ide jövő lény mindig emlékezzen arra, hogy lehetősége van imádkozni és helyrehozni Isten Szívét, ahogyan Fia tette a Gecsemáné kertben, és ahogyan Isteni Édesanyja folytatta, újra és újra, miközben imádságban utazott Krisztus Kínszenvedésének szent helyein.

Mária azért jött a Gecsemáné-kertbe, hogy ott újra átélje az Úr Kínszenvedését, és így életben tartsa és megsokszorozza szenvedésének érdemeit. Imája helyrehozta Isten Szívét ésmindenekelőtt Krisztus Szívét, amelyet az emberiség nagy közönye örökké ostoroz.

Gyermekeim, legyen ez a kert a számotokra olyan, mintha belépnétek a Gecsemáné kertjébe, és osztoznátok az Úrral a kínjaiban, mintha gyógyítanátok a sebeit, és érdemeket szereznétek a lelkek üdvösségéért és az Új Élet bevezetéséért.

Mindig hálával és örömmel lépjetek be ide, hogy szolgálhassátok Isten Szívét és benne az Élővilágot. Imáitok által egyesüljetek az Élővilággal, hogy az Úr angyalai jóvátegyék a szenvedést és a sértést, amelyet az Élővilág tapasztal. Ezért találjátok meg itt a szolgálat terét, amely bár rejtett és csendes, mégis átlépi a határokat és dimenziókat, és megérinti Isten Szívét.

Ezért áldott meg benneteket, és ezért áldotta meg ezt a forrást, ezt a helyet és az életeteteket, hogy megváltásotok gyümölcse sok más léleknek is segítségére legyen.

Szeretlek benneteket.

Atyátok és Barátotok,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBÓL (BRAZÍLIA) A SÃO PAULO VÁROSÁBA TÖRTÉNT UTAZÁSON ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Imáidban gondolj arra, hogy a Mennyország kapui megnyílnak a Földön, és Isten Országa közelebb kerül ehhez a világhoz. Szemléld a Mennyben a Kegyelem különböző Forrásait, amelyek a világegyetemben léteznek, és amelyeket szellemileg táplál Isten állandó Szeretete teremtményei iránt.

Lásd szíved szemével, hogy ezek a Források megnyílnak a Föld felé, és hogy a szeretet és az élet e forrása kiárad azokra, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Gyermekem, ebben a szellemi szomjúsággal teli világban, ahol a lelkeknek oly nagy szükségük van az Isteni Szeretetre, még ha nem is érzékelik, nyisd meg szavaddal és szíveddel az ajtókat ezekhez az örök forrásokhoz.

Imádkozz úgy, hogy életet, igazi életet hozz erre a bolygóra.

Áldásomat adom erre.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József
 

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

Legyen Irgalmam óceánja a te Kegyelmed, legyen ez a jövőd és az igazságod ezekben az időkben. Merülj el az Irgalom óceánjában, tisztuljon meg a lelked az összes folttól, és így újuljon meg Szívem erős Szeretetétől.

Mérhetetlen és Isteni Irgalmasságom óceánja segítse azokat, akiknek leginkább szükségük van szellemi segítségre és várják azt.

Isteni Irgalmasságom óceánjában rejlik az üdvösség és a tudat jóvátétele, mindazok után, amit átéltem.

Kerüljön Irgalmasságom óceánjába az összes megbocsátásra és megváltásra szoruló tudat.

A kifürkészhetetlen óceánon keresztül a lelkek megkapják a szükséges belső erőt, hogy felül tudják múlni magukat a szeretet és az emberiség szolgálata által.

Fogadja be Kegyelmem óceánja mindazokat, akiknek megigazulásra van szükségük  Szeretetem által, hogy üdvözüljenek és méltóvá váljanak az Úrban.

Találjanak a szívek bátorítást mérhetetlen és Isteni Irgalmasságom óceánjában, hogy eloszolhasson az emberiségből a nyugtalanság vagy a kétségbeesés, hogy létrejöhessen a béke. Irgalmasságom végtelen óceánja nemcsak a beteg lelkeket vonzza és nemcsak biztosítja a gyógyulásukat, de az Úr örök Békéjét is megadja.

Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra, és hogy Szavaimat a szívetekben őrzitek.

Megáldalak benneteket.

 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN ADOTT ÁT A SÃO JOSÉ DO RIO PRETOBÓL SAN PABLOBA TÖRTÉNT UTAZÁS ALATT, ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Szeplőtelen Szívemen keresztül, az Élő Isten Szívén keresztül van hatalmam és Kegyelmem arra, hogy megszabadítsalak benneteket minden fájdalomtól és tévedéstől.

Bízó Szívemen keresztül adom meg nektek azt a lehetőséget, hogy utatokat a fény és a szeretet értékes ösvényévé tegyétek.

Aki egyesül a Szívemmel, annak tudnia kell, hogy osztozni fog Velem abban az örömben, amit érzek, és abban a gyötrelemben is, amelyet a világon élő összes gyermekemben látok.

Aki az Én Szívemben él, az Velem együtt fog szenvedni és mindent el fog viselni ennek a beteg bolygónak a javára és azoknak a megváltásáért, akik még nem jelentkeztek, mint Krisztus szolgái.

Kinyilatkoztatom nektek Szeplőtelen Szívemben Isten Isteni Akaratát és a hűséges célt, hogy mindenek felett teljesítsétek.

Éjjel és nappal, pillanatról pillanatra meghívlak benneteket, hogy fedezzétek fel újra Szeplőtelen Szívemet, hogy felébreszthessem az életetekben a csend és az atyaság érzését embertársaitok iránt.

Az Isteni Testvériségben arra hívlak benneteket, hogy éljetek úgy, hogy apránként az emberiség történelme irányt változtasson, és hogy újra lehessen írni a fény és a megváltás sorsát.

Így minden nap meghívlak benneteket, hogy Bennem éljetek, hogy mindannyiótokban munkálkodhassak, hogy eloszoljanak a kételyeitek, és Isten Békéje és Szent Bizalma uralkodjon.

Állandóan arra hívlak benneteket, hogy legyetek a Béke eszközei a világban.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Jézus Krisztusban egyesítelek benneteket:

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Lucía de Jesús nővér: Amikor Szent József megjelent, megmutatta nekünk, hogy a világban az emberek többnyire csak az öröm és az anyagi megemlékezés miatt készülnek Karácsonyra. Elmondta nekünk, hogy Isten számára nagyon fontos, hogy a tudatos emberek szellemi szempontból készítsék elő a Karácsonyt, és énekléssel egyengessék az utat Krisztus Szelleme eljöveteléhez a világ szívébe. Szent József ezt az üzenetet a Zene az Emberiség Gyógyulásáért és Felemelkedéséért Találkozónak* szentelte, mert ezen a napon mindenki számára egy másik életmódot, a magasabb élet keresését akarta terjeszteni a Fény-Közösségekben zajló éneklésen keresztül, hogy a testvérek, akik otthon vannak és fényt keresnek az Út követéséhez, az éneklés e pillanatában ihletet kapjanak.

Így szólt:

A legnagyobb egyetemes esemény megemlékezése előtti napon, amikor Isten emberré lett, és úgy döntött, hogy teremtményei között él, hogy maga legyen a példa arra, hogy hogyan valósul meg Legfelsőbb Akarata, arra kérlek benneteket, hogy viduljon fel a szívetek, és hirdessétek a világnak a lélek Isten Szívének való teljes odaszentelése megélésének a Kegyelmét.

Ma este, amikor énekeltek, töltsétek meg szíveteket alázattal, ugyanazzal az alázattal, amellyel Isten rendelkezett, amikor egy szegény betlehemi jászolban született. Az emberi szív által megélt alázat az, ami előkészíti az utat a Nagyobb Fény számára, hogy a szíveteket az Ő lakóhelyévé tegye.

Ne csak ezen a napon, hanem életetek minden napján legyen béke és öröm; legyen ez igazi öröm, amely meghaladja azt, amit boldogságként ismertek; mert az emberiség nagyon összezavarodott, és már elvesztette a belső öröm keresésének érzékét, és csak arra törekszik, hogy a létet élvezetekkel és kényelemmel tegye teljessé; így állandó elégedetlenségben él, mert ami Istentől származik, csak Benne válik teljessé.

Mutassátok meg a világnak, hogy lehetséges megtalálni az igazi örömöt, azt az örömöt, amely az Atyával való egyesülésből és az Őérte élő Kegyelemből fakad.

Tettekkel, imákkal és énekekkel töltsétek be azt  az űrt, amelyben az emberi szív találja magát.

Vonjátok be az ige által a szellemi érzéket a földi életbe, és amikor áhítatosak és egyszerűek, vidámak és kiteljesedettek vagytok, világítsa meg a szívetekből áradó fény azoknak a szemét, akik vakok és sötétségben járnak, és kiutat keresnek életük sötétségéből.

Megáldalak és örömmel mondom nektek, hogy mellettetek fogok énekelni, hogy megnyugtassam a világot és a Magasságos Isten megsebzett Szívét.

Barátotok és társatok,

Legtisztább Szent József
 

* Szűz Mária kérésére készített műsor, amelyet a Misericordia Maria TV minden hónap 23-án sugároz.

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Tiszta Szívem kedves társai!

Azok közületek, akik az élet teljességét az anyagban keresik, soha sem fogják megtalálni az igazi örömöt, és nem fogják érezni a motivációt ahhoz, hogy a szellem ösvényén járjanak, mert soha sem lesznek elégedettek a látszattal vagy bárminek a külső formájával.

Nem azt mondom nektek, hogy közömbösnek kell lennetek az anyagi élet iránt, vagy hogy el kell hanyagolnotok a gyakorlati feladatokat, vagy a tökéletesség keresését, amelyet mindenben ki kell fejeznetek, de a célotok nem lehet a fizikai síkon vagy az anyag tökéletességében.

Értitek azt, amit mondok nektek? Azért mondom ezt nektek, mert bármennyire is az a küldetésetek, hogy egy Mária-Központot vagy egy Fény-Közösséget nyilvánítsatok ki, a szívetek legmélyebb célja nem lehet ez, mert ha ez lenne, akkor nem lenne szellemi oldala ezeknek a megnyilvánulásoknak. Isten összes Művének a lelke annak a szándékában van, aki kinyilvánítja azokat.

Így van ez minden dologgal. Amikor kinyilvánítjátok a szerzetesi életet, a testvéri életet, az összes teremtett dologgal való  közösségben élő életet, a célotok nem lehet csak az, amit ezek az életformák külsőleg kifejeznek. Ahhoz, hogy cselekedeteitekben, műveitekben jelen legyen a lelki oldal és Isten, mindig a Magasságra, az Istennel való egyesülésre kell törekednetek úgy, hogy először a szellemi megnyilvánulásra törekedtek mindenben.

A Teremtővel való egységben találjátok meg az igazi örömöt. Egy olyan világban, amelyben az anyag megromlott és folyamatosan romlik, azokat a lelkeket, akik minden erőfeszítésüket egyedül erre fordítják, bármennyire is igyekeznek átalakítani és megszentelni azt, szinte mindig szomorúság, frusztráció és demotiváció fogja körülvenni.

Rögzítsétek a tekinteteteket a Magasságra, a Végtelenre, Istenre, és találjátok meg Benne az örömöt arra, hogy folytatni tudjátok az életet, hogy mosolyogni tudjatok, hogy meg tudjátok világítani a szenvedők szívét, még az állandó fájdalom idején is.

Szükség lesz olyan szívekre, akiknek a lelkében mindennek ellenére is ég az Isten szolgálatának öröme, de ezt az örömöt csak a Magasságos Atyában találják meg.

Így örvendezik a szellem Krisztus Keresztjében: aki az anyagot látja, az a fájdalmat és a szenvedést szemléli; aki Istenre és Jézus szellemi erejére tekint, az az Isteni Győzelmet és Irgalmat szemléli.

Itt az ideje, hogy újra megtanuljátok az örömöt keresni.

Szeretett atyátok és barátotok,

Legtisztább Szent József

A MEGDICSŐÜLT KRISZTUS JÉZUS HETI ÜZENETE, AMELYET ARGENTINÁBAN, SANTA FÉ TARTOMÁNYBAN, SANTO TOMÉ VÁROSÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Tedd szívedet kicsinnyé és növekedni fogsz az Életben.

Változz át a könyörületes Mária Magdolnává és jöjj Hozzám, hogy könnyeiddel mosd meg Lábamat.

Gyere, hogy az Egyetemes Lényemre sok lélek által lerakott bűn porát leszedd rólam.

Jöjj és ülj asztalomhoz. Éjjel-nappal hallgatlak majd. Én hallom szíved kiáltását zengeni a világegyetemben.

Csatlakozz Hozzám és bízz; az igaz helyen vagy, ahová Isten helyezett el. Ott vagy, ahol a Teremtő akarata szerint lenned kell.

Hadd mondjam el, mennyire vágyom rá, hogy közel érezzelek téged, hogy palástommal betakarjalak, hogy Ölembe vegyelek és vigyázzak rád a vihar és a hideg hosszú éjszakáin.

Ne csüggedj, Én már megadtam neked a legfőbb öröm kulcsát. Hagyd, hogy egész belső felépítésed megrendüljön benned, és megszülethessen, még életedben, Istentől származó igaz lényed.

És amíg még a kopár és kietlen sivatagon haladsz keresztül, feléd nyújtom szent Kezemet, hogy kivegyelek téged a pusztulás és az üresség ösvényéről.

Érezd most újra irgalmas Szívem melegét, és engedd, hogy kitöröljek benned mindent, ami már nem tartozik hozzád.

Légy ugyanolyanná, mint apostolaim, fogadd el Értem a halált és az újjászületést az Én Lángomban, az élet Lángjában, Isten istenségének Lángjában.

A most zajló időkben azért jövök, hogy elhívjalak és megmondjam neked azt, hogy hol akarom, hogy legyél ebben a ciklusban. Halld meg Hangomat, amely az Én felismerésemre megnyílt szívekben visszhangzik.

Vagyok, aki Vagyok. Az vagyok, Aki megszületett és visszatért a Szeretet Forrásához. Én voltam az, aki eljöttem, hogy a Szeretet és a Megbocsájtás legnagyobb tanúbizonyságát adjam és Én vagyok az, aki visszatér majd, hogy életet adjon annak, ami már meghalt.

Én vagyok Isten Igazságának a Szelleme.

Isten Irgalma alatt legyetek áldottak.

Köszönöm, hogy visszatértek Szívemhez!

A Megdicsőített Krisztus Jézus

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT