SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT LUCÍA DE JESÚS LÁTNOK NŐVÉR SZÁMÁRA

Míg a káosz szétárad, és az emberi jólét  táplálja a téveszméit, a lelkek, akik már  kezdettől fogva elkötelezték magukat Krisztus mellett, szemlélik saját életüket, keresik az értelmét, de nem találják.

Amikor a hamis emberi erődítmények és a homokra épített összes vár elkezd összedőlni, a lelkek, akik már kezdettől fogva elkötelezték magukat Krisztus mellett, körülnéznek, keresik, hogy mire támaszkodhatnának, de nem találják.

Így elkezdik megvizsgálni a saját szívüket; így a szemük az Ég felé fordul, és saját magukban rátalálnak lelkük mély csendjére, amely belefáradt az elveszettségben való és a valóságos céltól eltávolodott üres életbe.

És a Végtelen Szívében, a Teremtés központjában, megtalálják Isten ragyogó tekintetét, amely sugárzóbb, mint ezer nap, tele ismeretlen Szeretettel, amely átöleli, támogatja, felébreszti és életük célja felé vezeti őket.

A Teremtő a nevükön, - valódi és elsődleges nevükön - hívja a lelkeket, hogy felébredjenek, mert nem a világban és a téveszmékben fogják megtalálni legmélyebb kérdéseik értelmét és  az  azokra szóló válaszokat.

Gyermekek, az emberi élet, ahogyan napjainkban megnyilvánul, elveszíti az értelmét és csak az ember törékenységét és tudatlanságát fedi fel, amikor elválik Istentől, és következésképpen el van választva saját magától, saját belső igazságától.

Ne féljetek elveszíteni azt, ami már elveszett; ne féljetek elengedni azt, ami már megtörtént; ne féljetek hagyni meghalni azt, ami sohasem élt, mert amint elengeditek a téveszméket, meg fogjátok találni a teljességet.

És azon fogtok tűnődni, hogy hogy lehet az, hogy ilyen sokáig rabok voltatok egy láthatatlan és hamis hálózatban, amely egyetlen csapással eltűnik.

Azok a lelkek, akik meghallják Isten Hangját, válaszoljanak az Ő hívására. Eljött az idő.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Krisztus nemcsak azért tanított benneteket szeretni, hogy megismerjétek és megtapasztaljátok a Szeretetet, hanem mindenekelőtt azért, hogy megsokszorozzátok és elvigyétek mindazoknak, akik nem ismerik és nem tapasztalják meg.

Tehát ennyi impulzus után menjetek, és tegyetek tanúságot a Szeretetről, amely megérintette a szíveteket. Tegyetek tanúságot Krisztus szellemi és isteni Jelenlétéről tetteitekkel, szavaitokkal, érzéseitekkel és gondolataitokkal.

És lehetővé teszitek egy új magatartás kifejezésével, amely különbözik mindattól, amit az emberiség már ismer, hogy azok, akik vakok, meglássák, hogy Krisztus Visszatérése közel van, és Vele együtt egy új élet.

Atyátok és Barátotok,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

A sok kapott impulzus után, és mindazok után, amit el kellett viselnetek, hogy ez a világ megismerje egy kicsit a békét, és – bár kevesen vannak – de felébredjenek a lelkek ebben az időben. Most, gyermekeim, vissza kell vonulnotok a saját szívetekbe, és meg kell nyugodnotok.

A világ még mindig szenved; az emberiségnek még sok mindent kell megtennie, meggyógyítania és felszabadítania. Ezért hagyjátok, hogy testetek felépüljön, hogy tudatotok asszimilálja a kapott impulzusokat, és meditáljatok a következő lépéseken.

Miután Krisztussal együtt éltétek át Kínszenvedésének lépéseit, most újra át kell élnetek azt a pillanatot, amikor az apostolok látták magukat Jézus Mennybemenetele előtt, és a magányt és a csendet, amit átéltek, hogy szintetizáljátok magatokban mindazt, amit Krisztussal együtt éltetek át.

Az impulzusok, amelyeket az utolsó napokban kaptatok, hasonlítanak azokra az impulzusokra, amelyeket az apostolok kaptak Jézus életének utolsó három évében. Sok volt a Kegyelem, az áldás, a Kisugárzás és a Törvény, amelyek rövid idő alatt hatottak életetekben. Ezért most van itt az ideje a csendnek, a magánynak és a nyugodtságnak. Itt az ideje, hogy az Ég felé nézzetek, és választ adjatok az Atyának, hogy Isten meghallgassa az „igen”-eteket, és így folytassátok a hitben való járást, amely minden lépésnél megújul a kapott Kegyelem visszhangja által.

Legyenek termékenyek a gyümölcsök a szívetekben, mert minden ajtó megnyílt előttetek. Most már csak annyi a dolgotok, hogy keresztül menjetek azokon.

Atyátok és Barátotok,

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Vonuljon vissza a szíved az Úr Jelenlétébe, és lépj be Kínszenvedésének élő emlékezetébe, hogy minden évben felfedezhesd Szeretetének titkait, és egy kicsit jobban megtanulj szeretni.

Kezdj el Vele együtt érezni, hogy közeledik a megadás éjszakája. Érezd, hogy a szeretet és az együttérzés már elkezdett megszületni benne, mert tudta, hogy elérkezett az Ő órája.

Érezd a tekintetét a társain, amint könyörületet és irgalmat sugároz, megérti őket és megbocsát nekik, még mielőtt vétkeztek volna, elhagyva az Urat a Golgotára vezető úton.

Keresd ezt a magasabb Szeretetet, hogy te is elkezdhess elmélyülni az Ő Kínszenvedésében, amin a Föld most megy keresztül, az idők változásában, a bolygó megtisztulásában, a nagyobb Szeretet felébredésében. És kezdd el most megbocsátani a bűnöket, amelyeket nem csak te, hanem mindenekelőtt a felebarátod követett el. Kezdd el most megérteni az emberi gyarlóságot, és helyezd a szívedet abba a titokzatos lényegbe, amely Isten méltó gyermekeivé tesz benneteket.

A Golgota útja nem a hátadon lévő kereszttel kezdődik, hanem a sivatagban, ahol különböző szellemi szinteket átélve elmélyülsz, sokszor, mielőtt megnyilvánulna. Ezért, gyermekem, nyisd meg most a szívedet a Szeretet ébredésére, a mostani idők keresztjére.

Atyád és Barátod,

Legtisztább Szent József 

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT