KRISZTUS KILENCEDIK IMPULZUSA A NAGYBÖJTRE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, BELO HORIZONTE-BAN, A SAGRADO CÉU FÉNY-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

40 nap Jézussal a nagyböjt útján keresztül

"A sivatag ellenére is menj tovább.

A nagyon is emberi szempontok ellenére, amelyek irányítani akarják az életedet, menj tovább.

A benned lévő saját valóságod ellenére, menj tovább.

Annak ellenére, hogy mi okozhat neked mindent, amit át kell alakítanod, menj előre, és ne fordulj vissza.

Menj előre, és keresd a Fényemet.

Menj előre, és érezd a Szeretetemet.

Menj előre, mert szomjazom."

Krisztus Jézus

KRISZTUS HETEDIK IMPULZUSA A NAGYBÖJTRE, AMELYET A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBÓL BELO HORIZNONTE-BA (MINAS GERAIS, BRAZÍLIA) TÖRTÉNT UTAZÁS ALATT ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

40 nap Jézussal a nagyböjt útján keresztül

"Kelj át a sivatagon azzal a bizalommal, hogy belülről hallod Isten Szent Hangját, azt az Isteni Hangot, amely arra bátorít, hogy távolítsd el az utadról a köveket és a töviseket, amelyek megakadályozzák a szabadságodat, hogy Isten Országát keresd.

Ahhoz, hogy ez a küldetés lehetséges legyen, távolítsd el magadból a szellemiségedet aláásó vétkeket és szokásokat.

Ma kezdj el dolgozni a kritika vétkével. Legyél bátor."

Krisztus Jézus

KRISZTUS HATODIK IMPULZUSA A NAGYBÖJTRE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

40 nap Jézussal a nagyböjt útján keresztül

A pusztaság szívében találsz egy helyet. Azon a helyen megtalálod Isten Fénylő Arcát, és az Ő Mérhetetlen Jelenléte inspirálni és ösztönözni fog téged, hogy megtanulj hittel és bizalommal felülkerekedni önmagadon.

Menj e szent találkozás irányába.

A válasz, amit keresel, benned van."

Krisztus Jézus

KRISZTUS ÖTÖDIK IMPULZUSA A NAGYBÖJTRE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

40 nap Jézussal a nagyböjt útján keresztül

"Ne félj a pusztaság sötét éjszakájától, Örök Fényem lépésről lépésre vezet téged.

Ne törődj a kísértésekkel és megpróbáltatásokkal, hanem add át magad Nekem, és örökre megszabadulsz önmagadtól.

Ne feledd, hogy az egyetlen áldozat az, aki ártatlan. Térj észhez!"

Krisztus Jézus

KRISZTUS NEGYEDIK IMPULZUSA A NAGYBÖJTRE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

40 nap Jézussal a nagyböjt útján keresztül

"A pusztában nincs előnyben részesítés vagy igazolás; inkább távolítsd el a szívedből azt, ami nem az Úré.

Hagyd, hogy a váratlan eső, amely a sivatagban hullhat, lemosson és megtisztítson téged.

Légy eszköz Isten Kezében."

Krisztus Jézus

SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAIBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Gyermekem, ebben a nagyböjtben tanulj meg mélyebbre menni szíved sivatagában, hogy felajánlásod őszintébb és igazabb legyen, hogy a Krisztusi Szeretet megtapasztalása szélesebb körű legyen.

Ahogy Krisztus szemlélte a Keresztjét és minden egyes mártíromságot, amelyet át kellett élnie a Golgotán, nektek is bátran kell szemlélnetek ezeknek az időknek a megpróbáltatásait.

Ahogy Krisztus szemlélte és megértette társai elszántságát és törékenységét, ti is szemléljétek nemcsak saját emberi és belső törékenységeteket, hanem testvéreitekét is, és az együttérzés szemével kísérjétek mindazok elszántságát, akik veletek együtt haladnak.

Nem mindenki talál magában elég erőt ahhoz, hogy a körülményektől függetlenül folytassa. Nem mindenki fogja felismerni, hogy a Teremtő nem az emberi erőre számít, hanem a szívek önátadására, hogy Ő legyen az erő a lelkekben. Nem mindenki fogja felismerni, hogy nem kell egyedül győzni vagy diadalmaskodni, hanem csak Istennek kell diadalmaskodnia az életén keresztül, a legelképzelhetetlenebb helyzetekben, a legismeretlenebb körülmények között.

Figyeld meg ennek az időszaknak az eseményeit a Nagyböjti Krisztus Szemével, Aki csendesen szembenézett az összes kísértéssel. És az ellenfél ravasz látomásaival szemben Istenre szegezte a Szemét; az ellenfél zavaros és ellentmondásos szavaival szemben az Ő Szája csak imákat és rendeleteket mondott; a barátai nyomorúságával szemben, amelyet az ellenfél szemléltetett Vele, az Ő Szívéből megértés és bizonyosság sugárzott, hogy az üdvösség az Ő igenjéből származik, és hogy testvérei, még ha nem is tartanak ki az úton, az Ő Szívének az isteni célban való kitartása révén új lehetőséget kapnak.

Ezért Krisztus a Célra szegezte a tekintetét, és az összes tagadással és nyomorúsággal szemben csak a Magasságos diadalának Fényét erősítette meg Önmagában és Önmagán keresztül az összes lélekben.

Gyermekem, tedd a szívedet a böjti Krisztus Szívébe, hogy átkelhess a sivatagon a felemelkedés útján, kifejlesztve bensődben azt a szilárdságot, amely által képes leszel arra, hogy legyőzd a végidők akadályait.

Tedd a szellemedet a Nagyböjti Krisztus Szellemébe, hogy lényed megerősödjön és növekedjen a hűség erényében minden megpróbáltatással szemben, és hogy az ellenség zavara ne legyen más, mint a belső érettség iskolája.

Áldásomat adom erre.

Atyád és barátod, 

Legtisztább Szent József

KRISZTUS HARMADIK IMPULZUSA A NAGYBÖJTRE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

40 nap Jézussal a nagyböjt útján keresztül

"Lépj be a sivatagba ok és várakozás nélkül. Megtalálod azt a forrást az úton, amely a földből tör elő, és oltja szomjadat.

A döntésed határozza meg a következő lépésedet. Gondold végig."

Krisztus Jézus

KRISZTUS MÁSODIK IMPULZUSA A NAGYBÖJTRE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

40 nap Jézussal a nagyböjt útján keresztül

"A sivatag szárazságában és magányában ne félj, mert a látszólagos ürességben ott rejlik a Minden, az Egy, Aki az életet teremtette a Szeretet által".

Krisztus Jézus

KRISZTUS ELSŐ IMPULZUSA A NAGYBÖJTRE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA FÉNY-KÖZÖSSÉGÉBEN, CORAZÓN SAGRADO KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES RÉSZÉRE

40 nap Jézussal a nagyböjt útján keresztül

Ma eljöttem hozzád és a testvéreidhez, hogy Velem együtt átléphessétek a nagyböjt kapuját.

Ezért a húsvétot megelőző negyven napban rendkívüli módon és váratlan időpontokban fogok eljönni, hogy krisztusi impulzusokat adjak, hogy segítsek felkészíteni a lelkeket az Úr Húsvétjára.

Kérhetek váratlan dolgokat. Azt a helyet, ahol az egyes Üzeneteket átadom, Én választom ki a szükségnek megfelelően, ez a Mária Központ vagy Figueira Fény-Közössége egyik területe lesz.

Arra kérlek benneteket, hogy figyeljetek hívásomra. Örömmel Virrasztva várjátok eljövetelemet, amely pontos, azonnali és rendkívüli lesz.

Azt akarom, hogy hasonló módon tudjatok élni, mint ahogyan Én éltem negyven nap alatt a sivatagban. Szívemet felajánlom az összes léleknek, mint Isten kedvenc menedékét.

Amikor megmondom nektek, hogy mikor fogok eljönni a következő 40 napban, akkor harangozzatok otthonotokban, hogy testvéreitek tudják, hogy jövök, és hogy mindenki, aki akar, gyorsan összegyűlhessen a kijelölt helyen. Biztosítalak benneteket, hogy ez a szellemi megújulás mindennapos ideje lesz.

Ma odaadom nektek az első krisztusi impulzusomat erre a nagyböjtre:

"Légy türelmes az úton, amelyen jársz. A végidő ajtaja előtt állsz, nyisd ki, és lépj be az útra, amelyet most mutatok neked.

Légy bátor és járj Velem a pusztában. Megtanítalak megbocsátani és kibékülni önmagaddal, ne csüggedj".

Krisztus Jézus

SZENT JÓZSEF HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

A legszárazabb sivatagokban vagy a legmélyebb szakadékokban Isten Szeretete mindig megtalál téged, gyermekem. Amikor felül tudod múlni a belső szárazságot, a szenvedéseket és a  gyötrelmeket, a kétségeket és a nyomorúságokat,  és imádkozni tudsz Mennyei Atyádhoz, Ő mindig meghallgat téged.

És mint a csillagos égbolt a sivatagban vagy mint egy erős fény a mélységben, az Ő Szeretetét feltárja szíved előtt, és érezteti veled, hogy sem a sivatagok, sem a mélységek nem korlátozzák Isten Jelenlétét teremtményei életében; mert a Teremtővel való egyesülés belülről kifelé történik, ez olyasvalami, amit önmagadban élsz át.

És nem számít, milyenek az életkörülményeid, hol és hogyan vagy. Ha a szíved hajlandó felülkerekedni, ott lesz a Teremtő, aki vezeti lépteidet és támogatja szellemedet.

Ezért ne félj és ne szenvedj a bolygón és a teremtményekben uralkodó káosz és konfliktus idején. Koncentráld a tudatodat a Fény erejére, és a csaló kiáltásaival szemben hagyd, hogy csended megnyissa a magasabb valóság kapuit.

Az ellenség sokféleképpen fog kiabálni, és megpróbálja összezavarni a tudatodat. Az ő kifejezésmódja a látszat, és megtévesztése a felszínességben rejlik.

Ezért a csatát csendben kell megvívnod, a szíved állandóan Istenben legyen, és ne a külsőségekben, hanem a szíved fókuszát az Igazságra összpontosítsd, és az ellenség kiáltásai erő nélkül visszhangozzanak a füledben, mert nem fognak helyet találni a szívedben.

Legyen a célod a Szeretet, még akkor is, ha a világban csak haragot, háborút és káoszt látsz.

Legyen a célod a Fény, bármennyire is zűrzavart és sötétséget látsz a világban.

Maradjon meg a szíved abban a bizonyosságban, amely megerősíti azt, ami az Isteni Cél, amely túl van mindenen, ami zavaros és látszólagos. Így, gyermekem, mindannak ellenére, ami a bolygót sújtja, békét fogsz találni, és békét közvetítesz a világnak.

Áldásomat adom erre.

Atyád és barátod, 

Legtisztább Szent József

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETENE, AMELYET PORTUGÁLIÁBAN, FATIMÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Gyermekem, lelkem!

Amikor meg kell tenned egy lépést a megtisztulás útján, tudnod kell, hogy egy lépést teszel a benned lévő ismeretlen felé. De először ahhoz, hogy megtisztítsd az ismeretlent, el kell határoznod magad, és ez a döntés belülről jön.

Tudnod kell, gyermekem, hogy itt az ideje ennek a várt megtisztulásnak. Krisztus, Isten Fia lévén, megtisztította magát a templomban, hogy alázatosan betöltse a Törvényt.

Krisztus kísértésbe esett a sivatagban töltött 40 nap alatt, ugyanúgy, ahogy ma sok Gyermekem kísértésbe esik, és állandó kihívás előtt áll, hogy kitartson a végsőkig.

A megtisztulás idejét állandó lemondásban kell élni, lemondva arról, amit magunkról, és amit másokról is hiszünk. Lemondó hozzáállás nélkül az ismeretlen megtisztulással szemben nem lesz elég alázat, amely segít csillapítani a nemeseknek álcázott emberektől jövő büszkeséget vagy arroganciát.

Legyen bátorságod arra, hogy át merjed élni ezt a megtisztulási időszakot a belső lecsupaszítás állandó gyakorlásával, elszakadva mindattól, amit jónak vagy nem jónak tartasz. Így fogod kinyitni a megfelelő ajtót a Menny számára,  hogy segítsen neked átkelni ezen a sivatagon, amely előbb-utóbb véget ér, és miután átmentél rajta, megtalálod a Megváltó Szívének szeretett oázisát.

Ne feledd, hogy először el kell fogadnod a pillanatot, hogy azután átélhesd. Légy következetes a Szavaimmal, és minden rendben lesz.

Köszönöm, hogy válaszolsz a hívásomra!

Áld titeket,

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA HETI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PASIANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Kedves gyermekeim!

Jézus mély és változatlan Békéje legyen a szívetekben.

Tudom, hogy ez az időszak a legnehezebb minden gyermekem számára, ez a fájdalom és szenvedés ideje.

Arra hívlak benneteket, hogy ezen a Nagyhéten lépjetek be Fiam Szeretetének titkába.

Arra kérlek benneteket, hogy ezen az elkövetkező héten ajánljatok fel mindent úgy, mint szent dolgot, tetteiteket, gondolataitokat és érzéseiteket, valamint az Irgalmasság apró cselekedeteit, hogy Fiamnak legyen hatalma közbenjárni mindenkiért a világ káoszában.

Minden szentté váló gesztus, bármilyen konkrétnak is tűnik, megszenteli az életet, és közelebb viszi Isten országához.

Könyörgöm gyermekeimért, hogy ezen a Nagyhéten Krisztus Vérének ereje által még sok visszafordíthatatlannak tűnő helyzetet enyhíthessen és vegyen fontolóra az Isteni Kegyelem.

Gyermekeim, lelkesen kívánom, hogy mindegyikőtök vegye át Jézus győzelmi kódjait,az erő és a hit azon kódjait, amelyek az Atya Akaratát tükröző tükörré teszik életeteket.

Ebben a zord sivatagban, amelyen az emberiség keresztülhalad, arra hívlak el benneteket, hogy keressétek a békét magatokban, és ne külső eredményeket várjatok.

Tudjátok, hogy éjjel-nappal veletek és értetek imádkozom.

Krisztus rám bízta életeteket a Kereszt lábánál, és ma újra itt vagyok.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Áld benneteket

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája
 

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS SZERZETES SZÁMÁRA

Gyermekem!

Ahhoz, hogy megtanuld, hogy hogyan lehet kijutni a sivatagból, nagyon fontos, hogy imádkozz és tudj hallgatni, mert a legszárazabb pillanatban egy szó megmenthet egy helyzetből.

Fiam 40 napot élt a sivatagban, és emberként tudta, milyen a földi élet, és milyen nehéz, de nem lehetetlen meghaladni az emberi állapotot.

Ha egy sivatagban vagy, akkor hiányzik a víz, ami a túléléshez elengedhetetlenül szükséges. Ez a víz a Krisztusban való élet, amely lehetőséget ad arra, hogy bátorsággal és elszántsággal átkelhess a sivatagon.

És amikor eljutsz a sötétség pillanatához a pusztában, akkor van lehetőséged arra, hogy megismerd a valóságot és elhatározd magadat. Ezen a csúcsponton Fiam figyelmes a tekintetével, mert arra vár, hogy legyőzd a valóságot, és így felbátorodj egy új lépésre.

A sivatag sötétsége a legfájdalmasabb, de a legfontosabb pillanat, mert ekkor az egészvilágegyetem arra vár, hogy a romokból előbukkanjon az új Krisztus fénye.

Ez nem költői, ez egy minden sejtünkben érzett igazság, egy olyan tapasztalat, amelynek arra kell vezetnie, hogy túllépjünk önmagunkon, hogy lássuk, hogyan lehetséges túlmutatni lehetőségeinken egyetlen ügyért, a szeretetért.

Soha se hagyd abba azt, hogy kérd, hogy eljöjjön a fény a sivatagba, most van itt az ideje.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra!

Megáldalak benneteket.

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Az összes Mária-Központban Szívem Ereklyetartóján keresztül Én leszek a kapu őre és védelmezője, a szellemi ereklyék és az isteni ajándékok őrzője, amelyeket az Isten tiszteletére és az Ő Tervének kinyilvánítására emelt szent helyeken őriznek.

Szívem Ereklyetartója a lelkek által elért összes erény védelmét fogja szolgálni. Azok fejlődésének az őre lesz, akik igent mondtak Istennek, és minden alkalommal, amikor szeretettel szemlélik, nemcsak azt kapják meg magukban, amit egy napon az alázat és a szellemi üresség által elértem, hanem Én is őrzöm őket, gyermekeim, aki Isten előtt megkaptam a hatalmat, hogy az átmenet ezen időszakaiban atyátok és őrzőtök legyek.

Ezért imádkozzatok Velem a számotokra lehetetlennek tűnő nehézségekkel szemben, miközben szemlélitek Szívem Szentélyét. Amikor a sivatag nagyobb, mint a hitetek, imádkozzatok Velem, miközben Szívem Ereklyetartóját szemlélitek. Amikor úgy tűnik, hogy a világ energiái harcolnak bennetek a legtisztább elveitekkel, imádkozzatok Velem,miközben Szívem Ereklyetartóját szemlélitek.

És hogy a világ összes lelkének lehetősége legyen Szívem Kegyhelye előtt állni, kérem, hogy minden hónap 19. napján, egyszerű módon, Szívem Kegyhelyét egy órán át élőben közvetítsék, hogy mindazok, akik csendben kívánnak előtte állni, megtehessék. Ez a gyakorlat lehetővé teszi számukra, hogy békét találjanak, és hogy megerősítsék magukban mindazokat az erényeket, amelyeket már elértek.
Az átmenet ezen időszakában Én leszek lelketek őrzője, atyja és társa, aki csendben követi lépteiteket, hogy ne tévedjetek el, hanem mindig Krisztusban legyetek.

Ily módon arra kérlek benneteket, gyermekeim, hogy minden hónap 19-én 17 órakor egyesítsétek szíveteket imában, és különösen azokat, akik ma nem tudnak a Mária-Központokban lenni, hogy ők is megkapják a Szívem Ereklyetartójából a világ számára érkező Kegyelmet és Ajándékokat.

Ha Szent József Szívének ünnepén megteszitek ezt az egyszerű gyakorlatot, nemcsak magatokért, hanem a világ összes lelkéért is, akkor képesek lesztek arra, hogy közbenjárjatok Nálam a legbűnösebbekért és a legelítéltebbekért, hogy ezek a lelkek kinyissák a szemüket, és megtalálják a világosságot és az üdvösséget Krisztusban.

Várlak benneteket imában és megáldalak benneteket.

Legtisztább Szent József

SZŰZ MÁRIA, A BÉKE RÓZSÁJA NAPI ÜZENETE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERAISBAN A FIGUEIRAI MÁRIA-KÖZPONTBAN ADOTT ÁT ELÍAS DEL SAGRADO CORAZÓN DE JESÚS LÁTNOK SZERZETES SZÁMÁRA

Fiam és lányom:

Ebben a végső időben építsd erődet és hitedet Szeplőtelen Szívemben.

Én leszek a menedéked, Én leszek, aki Istenhez visz. És bár Isten Anyja visszavonul, az örök ima lesz az a híd, amely egyesít bennünket a Menny és a Föld között.

Az élet mindent megmutat, amit még át kell alakítanod. A nyomorúságok és a sivatagok benned vannak azért, hogy azokat lépésről lépésre magad mögött hagyd és megválthasd a tudatodat.

Ezekben a rendellenes utolsó időkben mindaz, amely mindig rejtve és Törvényen kívül volt, látható lesz.

Imádkozz tovább a világ békéjéért, hogy az emberiség bensőleg felkészülhessen mindarra, ami már a küszöbön van.

Bizzál. Isten Anyja soha sem hagyja el az imádkozó lelket.

Ajánld fel magadat áldozatul és kárpótlásul Isten megbántott Szívéért; a világ számos bűnének kiengeszteléséért.

Emlékezz az őrangyalodra.

Szeretetem benned lehet, haladj tovább előre.

Köszönöm, hogy válaszoltatok a felhívásomra!

Áld titeket,

Anyátok, Szűz Mária, a Béke Rózsája

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENTE, AMELYET BRAZÍLIÁBAN, MINAS GERASIBAN, FIGUEIRA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR RÉSZÉRE

Egy lélek békét keresett a világot szemlélve és tudatának legbelsőbb tereiben is, de nem találta. Az emberiség zűrzavarát, az emberiség egyensúlytalanságát, a betegségeket, a szenvedést, az élet valódi értelmének hiányát látta ez a lélek, miközben békét keresett a világban és önmagában is.

Ez a lélek így imádkozott az Úrhoz, és így kérte a segítségét: "Uram, ha lehetséges békét érezni a bajban, adj nekem békét. Ha lehetséges, hogy érezzelek Téged, még a sivatagban is, add, hogy érezzelek Téged. Ha lehetséges megőrizni a hitet és hinni, hogy e mély éjszaka után eljön az új nap és az új élet fénye, akkor add meg nekem ezt a hitet, mert elveszettnek, magányosnak és üresnek érzem magam, és nem találok körülöttem mást, csak gyötrelmet és bizonytalanságot".

És miután az Úr hosszas csendben figyelte azt a lelket, így válaszolt: "Menj, kis lélek, lábad szellemileg egy hegyen van, ez a világ Kálváriája. Ahhoz, hogy átmenj rajta anélkül, hogy elveszítenéd a benned lévő hitet, reményt vagy békét, tudatodat léted igazi céljára kell összpontosítanod.

Szemléld tehát a Keresztet, és éld át újra minden nap az Úr Golgotáját. Meditálj azon a pillanaton, amikor békét talált a Szívében, és utánozd a lépteit. Értsd meg, Fiam, hogy a Legszentebb Mária tekintetében és az Ő csendes Jelenlétének a bizonyosságában, a Kereszttel együtt megtett egész útja során Urad békére lelt és megújult, hogy tovább haladjon. Mária, az Élet Szűz Anyjának szemében a ti Uratok reményt talált, és visszakapta kiontott Vére minden cseppjének a célját.

Ezeknek az időknek a kálváriája a világban élő lelkek döntéseitől függ. Úgy kell átmenniük ezen a próbán, mint  emberiség. De te, kis lélek, átélheted a Golgotát a két tolvaj öntudatlansága szerint, vagy átélheted a Golgotát a Teremtés, a törvények és az élet megújítása szemszögéből, ahogyan Krisztus tanított téged.

Ha tehát elveszíted a békédet, keresd ezt a békét Szűz Mária Szemében. Imádkozz Szeplőtelen Szívéhez, és Ő, aki maga a Béke Forrása az összes életforma számára, válaszolni fog csendessége által, de mélységes Szeretete, Békéje és megújulása által is. Ez a módja annak, hogy megtaláld a békét ezekben az átmeneti időkben."

Gyermekeim, tanítson meg benneteket arra ez a párbeszéd, hogy ne maradjatok a világ szorongásaiban, hanem tanuljatok meg megújulni a Legszentebb Máriában, és  találjátok meg az Ő Békéjét a világ nyomorúsága ellenére.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET AZ URUGUAYI PAYSANDÚBAN LÉVŐ AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBÓL AZ ARGENTÍNAI BUENOS AIRES VÁROSÁBA TETT UTAZÁSON ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Eljött az ideje annak, hogy válaszoljatok Isten hívására, amely arra késztet benneteket, hogy a megváltás során kielégítsétek e bolygó szellemi és fizikai szükségleteit.

Eljött az ideje annak, hogy meghallgassátok Isten Hangját, amely hangosan visszhangzik az ébredező szívekben.

Az Ő Igéjéből jön az erő ahhoz, hogy folytassuk az utat. Az Ő szeretetéből jön a segítség, hogy minden nap megújuljunk az Ő Tervének megvalósításában. Az Ő pusztaságából, de az Ő Királyságából is jönnek majd azok a tapasztalatok, amelyek rendíthetetlen erőt alakítanak ki azokban, akik előre haladnak.

Ezért hallgassatok Isten Hangjára magatokban, és kövessétek az Ő hívását. Nem lesz ennek más ciklusa vagy ideje.

Gyermekeim, csak az a fontos, hogy a megfelelő helyen legyetek, és teljesítsétek azokat a feladatokat, amelyeket Mennyei Atyátok az emberiség kezdetétől fogva adott nektek.

A megpróbáltatások fontosak, de a Kegyelem is megsokszorozódik. Tudjátok, hogyan vegyétek Isten Ajándékait, hogy azok legyenek a lábatok alapja, és hogy imádságban, közösségben és önátadásban folytassátok az utat.

Áldásomat adom erre. 

Legtisztább Szent József

 

 

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Amikor egy lény belép a sivatagba, még ha csak megérintette is a homokját és érezte a melegét, többé nem tud visszafordulni.

A sivatag veszélyesnek tűnhet, tele szenvedéssel és nehézségekkel. De ma azt mondom nektek, hogy nincs nagyobb szenvedés egy lélek számára, mint belépni a sivatagba anélkül, hogy elmélyülne benne, hogy átadná magát Istennek, és hogy felfedezné az Ő titkait.

Az a lélek, amely a sivatagot tapossa, de nem jár benne, hanem félelmeinek prédája marad, nem engedi el a mankókat, amelyek a lépteit támogatták, nem fedezi fel bennük az igazi támaszt, és nem tudja, mi az, hogy a saját lábán járni.

Ez a lélek, akit legyőznek a félelmei, és nem hajlandó elengedni az érzelmeit, az érzéseit vagy magát a múltat, végül újabb mankókban és láncokban keresi azokat az érzéseket, amelyeket nem talál meg azokkal, amelyeket a kezében tart, és azokkal, amelyek megkötik a lábát.

Ez a lélek önmaga foglyává válik, egyre üresebbé, egyre jobban rabszolgává, egyre félelmetesebbé, egyszerűen azért, mert nem tudja átadni magát az előtte megjelenő végtelen sivatagnak.

Isten arra hív benneteket, hogy a pusztában érlelődjetek, hogy hagyjátok magatok mögött az emberi érzelmeket, hogy felfedezzétek a Krisztusi Szeretetet és megszilárdítsátok abban a szíveteket. De ehhez, gyermekeim, el kell engednetek a mankókat, el kell szakítanotok a láncokat, meg kell tapasztalnotok az űrt és járnotok kell benne, még akkor is, ha nem érzitek a talajt a lábatok alatt.

Ezt hívják a hit megtapasztalásának.

Ne legyetek önmagatok rabszolgái. Ismerjétek fel, hogy nincs más hóhér, csak a büszkeség, a hiúság és a tudatlanság a szívekben, amelyek azt hiszik, hogy akkor a legbiztonságosabbak, amikor el vannak telve önmagukkal, de nem veszik észre, hogy még önmagukat sem ismerik.

Áldásomat hagyom rátok, hogy szabadulásért kiáltsatok és meg is tapasztaljátok.

Ha úgy érzitek, hogy a lábatok a sivatagi homokban van, menjetek, és ne állítsátok meg a lépteiteket. Szilárdítsátok meg az Istennel való egységeteket és erősítsétek meg a hiteteket. Ettől lesztek igazán szabadok.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Vonulj vissza a sivatagba Istennel, és bízzál az Ő csendjében és Jelenlétében.

Váltsa fel a hit ereje az összes szellemi és emberi érzést, amely egykor megerősítés és belső ösztönzés volt számodra, hogy a hit tisztán és egyszerűen egyesítsen téged Istennel.

Gyermekem, fogadd szeretettel a sivatag csodáját, mert Isten azokat hívja a sivatagba, akikben megbízik, akikre rábízhatja a Keresztjét, a Kegyelmét és mindenekelőtt azokat, akik kezdettől fogva készek voltak arra, hogy Isten Szeretetét felülmúlva megváltsák saját életüket.

Hangom bátorítás azon lélek számára, aki az ürességben jár, mert egyszerűen azt mondom neki: „Menj át ezen az ürességen és ezen a pusztaságon; gyalogolj messze és visszavonulva, mert ott, ahol nem ismerheted fel magadat, Isten kinyilatkoztatja magát, és végre megmutatja neked, hogy kik vagy.”.

Uratok azért vonult vissza imádkozni a sivatagba, hogy ott hagyja maga mögött emberi állapotát, és hogy átvegye isteni állapotát. Ezért a sivatagnak reményt kell jelentenie számodra.

Alakuljanak át a lemondás fájdalmai a világhoz való kötődéstől való megszabadulássá.

A sivatagban szenvedhetsz lépteid súlya alatt, mert a világ rabszolgaságának láncai fogva tartják lábadat, vagy leereszkedhetsz Isten elé, megérintheted az arcoddal a földet, és tudhatod, hogy a semmibe emelt kiáltással ezek a láncok elszakadnak, és szabadon járhatsz.

A sivatag mindig száraz és magányos lesz, de a lépteid szabadok lesznek, és a szíved könnyű lesz, hogy elérd a célodat.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

SZENT JÓZSEF NAPI ÜZENETE, AMELYET URUGUAYBAN, PAYSANDÚBAN, AURORA MÁRIA-KÖZPONTJÁBAN ADOTT ÁT A LÁTNOK LUCÍA DE JESÚS NŐVÉR SZÁMÁRA

Gyermekem, a sivatagok az emberi önátadás és átalakulás különböző szakaszaiban tapasztalhatók.

A belső növekedés során a Teremtő sokszor viszi gyermekeit a pusztába.  Néha gyorsan és egyszerűen, máskor pedig mély és hosszan tartó módon, amelynek látszólag nincs vége.

A sivatag az üresség belső állapota, ahol a Teremtő megvonja gyermekeitől és barátaitól az összes földi vigasztalást, az összes érzést, az összes szeretetet, mindazt, amit a szellemi lény támaszként és néha ugródeszkaként használ a belső élet felé vezető úton.

Mindezeket eltávolítja, hogy a tudat megtanuljon tisztán szellemi alapokon létezni, hogy Isten ismerete és megtapasztalása legyen az alapja, amely a hitből és az üresség megtapasztalásából születik.

Erősítsd meg az Istennel való egységedet azzal az egyszerű bizonyossággal, hogy Ő jelen van, még akkor is, ha nem érezteti, ha nem hallod vagy nem látod Őt.

Gyermekem, lehet, hogy keménynek és fájdalmasnak látod a sivatagot, de valójában a sivatag Isten hívása a lelkek számára, hogy mély és közvetlen egyesülést érjenek el Vele, távol az illúzióktól és az érzékektől, távol az anyagi dimenzióktól és mindattól, ami alkotja azokat.

A sivatag annak a megismerésére hív, ami valódi, de ahhoz, hogy átkelj ezen a sivatagon, nem elég a tudás. Fel kell fedezned az alázat és az önátadás tudományát, az Isteni Kézben való tartózkodás tudományát, és tudnod kell, hogy az Ő Akarata tökéletes, mind az oázisban, mind a sivatagban, mind az ébredező lelkekkel teli templomokban, mind a megvető lelkekkel teli Kálvárián.

Azért beszélek a sivatagról, hogy megtanuld azt, hogy szeresd, és hogy törekedj rá. Ne a szenvedésre törekedj, hanem a közvetlen, mély és igaz egyesülésre azzal, Aki teremtett téged, és aki arra hív, hogy kifejezd az Ő Szívének hasonlatosságát.

Áldásomat adom erre.

Legtisztább Szent József

Oldalak

KIK VAGYUNK

Mária Egyesület
A 2012 decemberében Szűz Mária kérésére megalakult Mária, az Isteni Fogantatás Anyja Egyesülete filozófiai-szellemi, ökumenikus, humanitárius, jótékonysági, kulturális jellegű vallási egyesület, amely nem kötődik semmilyen bevett valláshoz, és támogatja mindazokat a tevékenységeket, amelyeket Krisztus Jézus, Szűz Mária és Szent József által közvetített utasítások jellemeznek. Olvasd el az egészet

KAPCSOLAT